Oldal 245 [245]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 85
hazánkban készültek, nem állíthatni ezt Szent László zágrábi palástjáról, mely kék
selyemből készült és mustrája siciliai eredetünek mutatja; xi. századbeli himzése azon¬
ban hazainak tekinthető. A drága vadbőrökből készült ruhaszegélyek, prémek vagy mint
a schlagli szójegyzék nevezi, gereznák, ruhaormok és bélések nálunk kétségkivül korábban
divatoztak, mint nyugoton, hol különösen a Hanza-városok és Novgorod közti kereske¬
delmi összeköttetés terjesztette el. III. Béla jegyzője, mint régi hagyományt említi, hogy
az őshazában a nyuszt, nyest sat. oly bőviben volt, hogy még a pásztorok is azzal ruház¬
kodtak. Okleveleinkben különösen a nyesttel bélelt ruhákat emlegetik s azt is tudjuk,
hogy az udvar szolgálatában egy egész néposztály volt, mely nyestfogással foglalkozott.
A ruha-szegélyzetnek egy másik neme volt az aranynyal átszőtt paszománt, melyre az
Árpádkori képes emlékekben, mint például a pécsi domborművekben elég példát talá¬
lunk. A déloroszországi csészetartó szobrokon a sujtásnak is látjuk a nyomát (20. tábla
4—5.), mint már föntebb említettük, képes emlékeinken azonban hiába keressük, de
hogy nálunk is megvolt az Árpádok korában, arra egy nemrégiben napvilágra került
lelet szolgál bizonyságul, nevezetesen a fejérmegyei Bot-pusztán II. István és II. Béla
király érmeivel együtt találtak egy sujtás-darabot, mely igen művésziesen vékony bronz
vagy rosz ezüstszálakból van összefonva ; a sz.-fejérvári királyi sirokban is (alighanem a
Buzlay-félében) találtak egy nagyon vékony arany és talán selyem szálakból font
sujtást. Aranyból vert csipke az Albert-féle sirok egyikében fordult elő. Az ötvösművek¬
nél folyton gyakorlatban volt az aranyozás, mi honfoglaláskori ékszereinknek oly
jellemző sajátsága; oklevelek is tesznek róla említést, így például Bors ispán neje
1231-ki végrendeletében egy aranyozott ezüst övről s IV. Béla korában Bezter fia
Demeter neje szintén a végrendeletében arany pártás övéről (cingulum de aurifrigis)
szól, melynél. csak az ezüst három márka értékü. Valószinüleg csak a megtelepedés
után jött szokásba a vastárgyaknál az ezüst berakás, mire a kengyeleknél és zablaknal
hoztunk föl példákat; ezenkivül már az Árpádkorszak első századaiban feltünik a
bőrtüsmunka, a mi a x—xI. századbeli orosz leletekben is előfordul s a filigránnal
egyesülve az egész középkoron át jellemző sajátsága lesz a magyar és a rokon kelet¬
európai ötvösműveknek.(29
Az Árpádházbeli királyok alatt divatos ékszereket magukból a fennmaradt tárgyakból
ismerjük. Közöttük első helyen említjük a székesfejérvári királyi temetőt, hol a III. Béla
és neje Chatilloni Anna-Ágnes ékszerein kivül egy sirban néhány arany és bronz apró¬
ságot is (övcsatot és ruhakapcsot) találtak. Ezekhez járulnak az ország minden vidékén
található Árpádkori temetők leletei s egy pár kincslelet; korukra a bennük előforduló
érmek vetnek világot; megnyitja ezek sorát a tokaji a x. század végéről való byzanczi
aranyokkal (I. Romanus és fia Christophorus 921—931, II. Nikephorus 963—969 és
II. Basilius 976—1025 császároktól), aztán a xI. század dereka tájáról a gerendási
(Szent István, Péter és Aba denáraival), alpári (I. Endre), kecskeméti (I. Endre), tápió¬
Ékszerek.