Page 242 [242]
Lószerszám.
Kengyel.
Zabla.
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET.
felé álló jobbjában kivont kard volt.
82
paizsát, míg hátrafelé nyújtott, kevéssé rézsutosan le
(NEOs 22 ee : :
A lószerszám a nyugoti képeken sokkal egyszertibb, mint a keleti emlékeken. Egy¬
tart a jtuk, ellenben csótárt és farmatringot nem találunk.
szerü kantárt és szügyelőt látunk ra ; ;
ából nem maradt olyan emlé¬
A lovas pecséteket leszámítva, nekünk az Árpádok kor ; h
künk, a hol a ló teljes fölszerelését láthatnánk; a keresztyénséggel eg megszűri az
a régi szokás, hogy a vitézzel együtt fölszerszámozott lovát is elnemertélk 5 így mines
módunkban, hogy a leletek bogláraiban és pitykéiben fölismerhetnénk a díszes lószer¬
szám maradványait; mégis a magyar ember természeténél fogya egész bizonyosnak
tartjuk, hogy az ezüst vagy legalább is réz boglárokkal, pitykékkel fölékesített csótáros,
sallangos lószerszám az Árpádok idejében sem ment ki divatból, hiszen megvolt az az
Anjouk alatt is, mint az 1378-ki veleméri falfestmény tanusítja (X. B. 5.), melyen a
nyugotiaknál nem igen divatozó sallangos farmatringot is megtaláljuk."
Egy a M. N. Múzeum birtokában levő s a xII1—xIv. század közti átmenet idősza¬
kából való niellós ezüst csat tanusága szerint, mint egykor a Szasszanidák idejében, az
Árpádok alatt is szokásban volt, hogy a lovat egészen bevonták szövettel. (22. t. 8.)
A kengyel formájában a legkülönbözőbb változatok találhatók. A körte alaku hon¬
foglaláskori kengyeltipuson kivül (12. t. 19—21.), minőre a XII. századból az ezen idő¬
beli gombos sarkantyú-tipussal együtt lelt kisvárdai kengyel hozható fel, fennmaradt a
népvándorláskori széles talpu félköríves kengyel is (23. t. 16), melyet Nyugot-Európában
a magyarországi germánok terjesztettek el s nálunk az Árpádok alatt ép úgy divatba
hoztak, mint az ebből fejlett, sokkal karcsúbb és csúcsíves alaku normann kengyelt
(23. t. 22.), melyből egy Fejérmegyében és Bodrog-Vécsen lelt példány ismeretes;
az avarkori almaidomu kengyel (7. t. 2.) sem ment ki a használatból; ezeken kivül
újabb formák is tünnek föl, mint a visztula-, odera- és baltmelléki szlároknál szokásos
körte alaku, de fülnélküli kengyel tipus (23. t. 19—20); ezekhez járul az a tipus, mely¬
nél a kerek, tojásdad vagy alma idomu és talpán kiszélesedő kengyelnél fül helyett a
karika felső részén alkalmazott keskeny résbe füzték be a kengyelszijat (23. t. 18, 21.),
ilyet ine alk a XI—XII. századbeli tinddi, a XII—XIII. századbeli erdételeki, a xtII—IV.
szásaélbeli budavári, rákosi sat. leletekből a mely aztán átmenetül szolgál a XIv—Xxv.
századbeli kengyel tipushoz. Honfoglaláskori leletekből tudjuk, minő a nógrádmegyei
Peas ue gy fejérmegyei (bicskei) avarkori tipusú ken¬
gyel-paron is, foltehets, sőt bizonyosnak mondható, hogy az
kengyelek az Árpádok korában is szokásban voltak i
diszitésméddnak a ldfelszerelésnél a x1—xyy,
emléke.()
A tinddi zablát (23. t. 17.) a mar
ilyen ezüst berakásos
annyival is inkább, mert hasonló
századbeli tinódi zablában maradt fenn
említett egészen karika alaku fülnélküli kengyel¬