Oldal 237 [237]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. ÜT Divatba jöttek a nyugoti sisak-formák is. A xI—xII. században Európaszerte a magas és hegyes norman sisakok voltak elterjedve (23. t. 1—3.), melynek legjellemzőbb sajátsága volt az a peczekforma orrvédő vas, a mi a sisakból az orr irányában nyult lefelé. A sisak aljára válltakaró volt erősítve, mely gyakran az állat is eltakarta s vagy sodronykarikákból állt vagy a bőrtakaróra pikkelyeket, négyszögü lemezkéket varrtak. Már a xt. század második felében Francziaországban és Angliában feltüntek azok a csöbör- vagy fazékalaku nehéz sisakok, melyek az egész fejet eltakarták, csupán a szem irányában volt egy keskeny rés hagyva s alatta a vaslemez átlyukgatva, hogy a harczos tudjon lélekzeni. XIII. századbeli lovaspecséteink tanusága szerint, minők II. Endre korából Benedek báné, László somogyi ispáné s később Mátyás ispáné, ezek a sisakok is hamar divatba jöttek főurainknál, köztük a lapos tetejű cilinder alakuak a korábbiak (VIII. 2.); e sisak formát őseink németesen helymnek nevezték s bár csak a következő század elejéről vannak rá adataink Igmánd nembeli Lőrincz és Tamás vajda pecsétjeiben valószinű, hogy a régi hagyományoknak megfelelően már a xii. században is tollbokrétával, különösen pedig az akkori magyar szokás szerint pávatollal diszítették. E mellett a kevésbé vagyonos nemességnél a kerek süveg alaku régi módi könnyü sisakok, aztán a sodronykarikákból álló vassapkák is használatban voltak, vagy pedig egyszerüen süveget használtak, mint a novgorodi Maria-kép szerint (21. tabla) az ezen időbeli orosz harczosok s legfölebb elől látták el érczlemezzel, mint a honfoglalás korában, a mely szokás azonban, mint a Képes Krónikából látható, még a xiv. század dereka táján sem ment ki a divatból." A vértezethez tartozott a paizs is, mely az Árpádok utolsó időszakában a lovagok elmaradhatlan kelléke volt. Erre mázolták az ősi nemzetségi jelvényt, a miből a későbbi czímer alakult, mint az Árpádok V. István ifjabb király lovas pecsétje szerint az oroszlánt (22. t. 5.), a Csákok ugyanazt, a Rátoltok a három hárslevelet, a Gutkeledek a három éket sat., ez tette fölismerhetővé a vitézt a csatában, mert a «helym» egészen eltakarta az arczot. Mint maga az olasz eredetú paizs név is mutatja, a régi szabásu könnyü kerek ökölvértek helyett egészen másfajta jött divatba. A XxiII. századbeli paizs, mint a pecséteken látható, háromszögü és nagyobb, mint a régi vért, az egész felső testet eltakarta. (22. t. 5) A kard formájában is nagy változást látunk. A régi könnyü szablya ugyan nem ment ki a használatból, de mellette mindinkább elterjedtek a kétségtelenül jobb vasu, széles pengéjű, kétélű nyugoti szabásu kardok. Jellemzi ezeket az egyenes keresztvas s a szintén egyenes markolat, mely régebben gomba-, s aztán e mellett a XIII. században különösen nálunk körte- és csónakalaku (23. t. 26—27) nagy gombban végződött. A markolat, penge és keresztvas előbb rövidebb, de a xiII. század felé, a midőn a nehéz vértezet kezd mindinkább elterjedni, a kard egyes részei is meghosszabbodnak. A kétélü kardok mellett nálunk előfordulnak az egyélü, egyenes kardok is (23. t. 25.). Sisak. Paizs. Kard.
