Stranica 235 [235]
OCR
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 75 A népies viseletre a bényi oszlopfő vadaszai (20. tabla, 10.) és a pécsi pásztorok (19. tabla, 15—16.) hozhatók föl. Az utóbbiakról mar előzőleg megjegyeztük, hogy viseletük inkább balkaninak (olahnak, délszlavnak) mondható, mint magyarnak; erre vall a vállra vetett, alig czombig érő s kifordított birka- vagy kecskebőrből készült szürkankó, a térdig érő nadrág és az egész alsó lábszáron végig menő szijfonatos bocskor. Amaz, a bényi medvevadászok viselete már sokkal magyarosabb; a felálló gallérral ellátott bekecs térdig ér, övvel azonban nincs átkötve, a lábbeli pedig úgy látszik. csizma, a bocskor szíjfonatának legalább vagy a czipő vágásának a boka alatt semmi nyomát sem láthatni. Az arczok is teljesen magyarosak, igen jól fel van tüntetve a kipödrött bajusz, ellenben szakál nem látszik, azt tehát valószinüleg leborotválták.09" A női viseletbél a mi xii. századbeli emléket ismerünk, abban semmi magyaros jelleget nem találunk, holott a velenczei ú. n. scythák csoportozatának női alakjánál (20. t., 9.) eléggé megállapíthatók a keleteurópai és középázsiai hagyományos női viselet jellemző sajátságai. Gertrud királyné képe (22. tábla 6.) thüringiai Herman stuttgarti codexében vagy Szent Erzsébeté cividalei imádságos könyvében s a III. Endre király (7 1301) özvegye, Agnes királyné (+ 1364) által mar a következő időszakban készíttetett üvegfestményen (22. t. 10.), aztán V. István (tf 1272) özvegye, a kun eredetű Erzsébet anyakirályné képe kettős pecsétjén — nagyon is az ismert nyugoteurópai chablonos fejedelemnői viseletet tüntetik föl az egész testet takaró bő inggel, fölötte a rövidebb, csak térdig érő bő újju tunikával s a fejre kötött és a koronával leszorított széles fátyollal, melyet egészen más módon viseltek, mint a hogy a velenczei scytha nőnek (20. t. 9.) a kis kerek süvegalaku főkötő körül csavart szalagszerű fátyolánál láttuk. Egészen kiválik úgy ezek csoportjából, mint az egész nyugoteurópai viselet köréből a már említett cividalei Gertrud-féle psalterium fejedelemnője (VII. t. 12), a kit föntebbi fejtegetéseink után meráni Gertruddal azonosíthatunk. Csakhogy ez a viseletmód sokkal inkább mondható byzanczi elemekből alakult délszlávnak, mint magyarnak. A lábfejig érő kék selyemből készült bő tunika alul széles arany paszománttal van ellátva, melyet piros és kék gyöngyök vagy ékkövek diszítenek. E fölött van a byzanczi omophoriumból alakult s ékkövekkel és gyöngyökkel dúsan behintett arany paszomántos vállkötő, mely VII—XxI. századbeli császárnők képein látható byzanczi előképétől abban különbözik, hogy míg ez utóbbinál a vállkötő lecsüngő része egy szalagból áll s csak a felső részén megy át villaszerüleg kettős szárnyu szalagba, úgy hogy ily módon a vállkötőn egy kerek nyilás lesz, a min a fejet átbujtatták: Gertrud vállkötője két ágban csüng alá, keskenyebb középrészénél vetve a vállra, két szárnyát a mell fölött keresztbe hajtva s derékban övvel átkötve, a vállkötó két szárnya az övön alul kiszélesedik s a felső kissé rézsutosan megy, úgy hogy az alsó szárny egy része is látható. Gertrud fején ékkövekkel diszitett széles abroncsu diadéma van, melyről byzanczi szokás szerint zsinórra fűzött gyöngysor csüng le, haja szintén byzanczi módon hálószerű vörös kelméből készült könnyü főkötőbe van 10* Az alsóbb néposztály viselete a XIII. században. Női viselet a XIII. században.
