Stranica 235 [235]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 75
A népies viseletre a bényi oszlopfő vadaszai (20. tabla, 10.) és a pécsi pásztorok
(19. tabla, 15—16.) hozhatók föl. Az utóbbiakról mar előzőleg megjegyeztük, hogy vise¬
letük inkább balkaninak (olahnak, délszlavnak) mondható, mint magyarnak; erre vall
a vállra vetett, alig czombig érő s kifordított birka- vagy kecskebőrből készült szür¬
kankó, a térdig érő nadrág és az egész alsó lábszáron végig menő szijfonatos bocskor.
Amaz, a bényi medvevadászok viselete már sokkal magyarosabb; a felálló gallérral
ellátott bekecs térdig ér, övvel azonban nincs átkötve, a lábbeli pedig úgy látszik. csizma,
a bocskor szíjfonatának legalább vagy a czipő vágásának a boka alatt semmi nyomát
sem láthatni. Az arczok is teljesen magyarosak, igen jól fel van tüntetve a kipödrött
bajusz, ellenben szakál nem látszik, azt tehát valószinüleg leborotválták.09"
A női viseletbél a mi xii. századbeli emléket ismerünk, abban semmi magyaros
jelleget nem találunk, holott a velenczei ú. n. scythák csoportozatának női alakjánál
(20. t., 9.) eléggé megállapíthatók a keleteurópai és középázsiai hagyományos női viselet
jellemző sajátságai. Gertrud királyné képe (22. tábla 6.) thüringiai Herman stuttgarti
codexében vagy Szent Erzsébeté cividalei imádságos könyvében s a III. Endre király
(7 1301) özvegye, Agnes királyné (+ 1364) által mar a következő időszakban készíttetett
üvegfestményen (22. t. 10.), aztán V. István (tf 1272) özvegye, a kun eredetű Erzsébet
anyakirályné képe kettős pecsétjén — nagyon is az ismert nyugoteurópai chablonos feje¬
delemnői viseletet tüntetik föl az egész testet takaró bő inggel, fölötte a rövidebb, csak
térdig érő bő újju tunikával s a fejre kötött és a koronával leszorított széles fátyollal,
melyet egészen más módon viseltek, mint a hogy a velenczei scytha nőnek (20. t. 9.)
a kis kerek süvegalaku főkötő körül csavart szalagszerű fátyolánál láttuk. Egészen
kiválik úgy ezek csoportjából, mint az egész nyugoteurópai viselet köréből a már emlí¬
tett cividalei Gertrud-féle psalterium fejedelemnője (VII. t. 12), a kit föntebbi fejtegeté¬
seink után meráni Gertruddal azonosíthatunk. Csakhogy ez a viseletmód sokkal inkább
mondható byzanczi elemekből alakult délszlávnak, mint magyarnak. A lábfejig érő kék
selyemből készült bő tunika alul széles arany paszománttal van ellátva, melyet piros és
kék gyöngyök vagy ékkövek diszítenek. E fölött van a byzanczi omophoriumból alakult
s ékkövekkel és gyöngyökkel dúsan behintett arany paszomántos vállkötő, mely VII—XxI.
századbeli császárnők képein látható byzanczi előképétől abban különbözik, hogy míg ez
utóbbinál a vállkötő lecsüngő része egy szalagból áll s csak a felső részén megy át villa¬
szerüleg kettős szárnyu szalagba, úgy hogy ily módon a vállkötőn egy kerek nyilás lesz,
a min a fejet átbujtatták: Gertrud vállkötője két ágban csüng alá, keskenyebb közép¬
részénél vetve a vállra, két szárnyát a mell fölött keresztbe hajtva s derékban övvel
átkötve, a vállkötó két szárnya az övön alul kiszélesedik s a felső kissé rézsutosan megy,
úgy hogy az alsó szárny egy része is látható. Gertrud fején ékkövekkel diszitett széles
abroncsu diadéma van, melyről byzanczi szokás szerint zsinórra fűzött gyöngysor csüng
le, haja szintén byzanczi módon hálószerű vörös kelméből készült könnyü főkötőbe van
10*
Az alsóbb nép¬
osztály viselete
a XIII. század¬
ban.
Női viselet a
XIII. században.