Stranica 233 [233]
A KÖZÉPKORI MAGYAR VISELET. 13
jogara, hanem olyanforma buzogányszerű, mint a minőt III. Béla sirjában találtak
(VI. 3.). A pecsétek kézt V. Istvané (22. tabla, 4. és VII. 14.) és III. Endréé (22. t. a)
mutat a királyi viseletben lényegesebb változást, mely abban áll, hogy a keskeny prém¬
mel vagy ékköves paszománttal szegélyezett palást arányosan takarta mind a két vállat
s nem féloldalt hordták, két szárnyát pedig nem boglárral, hanem mentőkötővel fog¬
lalták össze. A tunikáról elmaradt a gallér, e helyett nyaka ék alakban mélyen ki volt
Vágva s paszománttal vagy prémmel szegélyezve; derékban keskeny, bogláros öv tar¬
totta össze. III. Endre pecsétjén a felső tunika — úgy látszik — annyira megrövidült,
hogy csak térdig ér, úgy hogy egészen dolmányszerű jellege van; az alsó tunika azon¬
ban még mindig meg van, bár a pécsi domborműveken Herodes (19. t. 24.) mar jóval
előbb csupán térdig érő felső tunikaban, a bokáig érő hosszú, alsó tunika nélkül van
abrazolva. (V. 6. VII. 56
Egy mas változást a szakdl- és bajusz viseletre nézve találunk. Láttuk, hogy Szent
István a királyi paláston s I. Géza a koronán szakálasak és bajuszosak; ugyanígy talál¬
juk pecsétjeiken III. Belat és Imrét is; ellenben II. Endre (22. t. 3.), IV. Béla, V. István
(VII. 14.) és III. Endre (22. t. 9.) egész világosan szakál és bajusz nélkül vannak fel¬
tüntetve pecsétjeiken. A cividalei és stuttgarti (22. t. 7.) codexekben II. Endrének van
ugyan szakála, bajuszt azonban ezeknél sem találunk. Ugy látszik tehát, az udvari
körökben divatba jött franczia szokás szerint leborotválni a bajuszt és szakált s azért
találunk egyes főurakat a hasonnevűektől «Szakalas» (Barbatus) melléknévvel megkülön¬
böztetve, a minő volt például II. Endre korában a bihari Mika, kit később egy 1268-ki
oklevélben V. István ifjabb király «Myke Barbatus» néven említ; az Esztergom megyé¬
ben birtokos Lőrincz ispánt pedig egy 1264-ki oklevél nevezi «Laurencius Comes Dictus
Barbatus»-nak.(7°5)
A borotválkozás azonban nagyon is szűk körre szoritkozhatott. Csupán az udvarban
volt úgy — a hogy elterjedve, a nemzet zöme a főurak nagy részével a XIII. században
is szakált eresztett. A Reimchronik szerint Béla tótországi herczeg és Brandenburgi
Kunigunda menyegzőjén (1264.) a magyarok hosszú szakállal jelentek meg és szakálukba
úgy, mint hosszú hajfonatukba igaz gyöngy és drága kő volt fonva. Hosszú szakál és
befont hosszú haj volt a xiii. századbeli magyar ismertető jele, ez különböztette meg
a fejét és szakálát borotváló kuntól is, mint az 1279-ki országgyűlés végzéséből kitünik,
mely megengedte a kunoknak, hogy szakáluk levágásában és hajuk kurtitásában régi
szokásaikhoz alkalmazkodhatnak s nem kényszeríttetnek a keresztyének vagyis a ma¬
gyarok szokásaihoz alkalmazkodni. A befont és gyöngyökkel ékített haj olyan általáno¬
san el volt terjedve nálunk, hogy még a szomszédos tartományok is utánozták ebben
őseinket s mint már említettük, az utolsó Babenbergi, II. Fridrik osztrák herczeg szintén
hódolt e szokásnak. Annál feltünőbb, hogy a királyi pecséteken semmi nyomát sem
találjuk a befont hajnak; II. Endre, IV. Béla, V. István, III. Endre egyformán leomló
10
Nemes-Nagy : Magyar viselet
Udvari divat a
szakál- és bajusz¬
viseletben.