OCR Output

A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 40

alakú, csaknem fél méter magas, fönt lapos «szedkele», mely bőrből készült, vörös vagy
sárga kendővel van beborítva, két oldalt lecsüngő fátyollal «bériindstik»-kel vagyis mint
a hétfalusi csángók mondják, «bardncsik»-kal ellátva, felső részén csipkével s ezüst
darabkakkal diszitve. Ilyenforma az ujgur nők «orabuk»-ja is, melynek a fatyola (csam¬
bul vagy lecsek) szintén elmaradhatlan alkatrésze. A csuvas asszonyok is stivegalaku
főkötőt viselnek, melyet «khospa»-nak vagy «khaspd»-nak neveznek; hasonló ehhez a
baskir nők «kasbav»ja, melyről ugyanazt olvassuk, a mit a «szedkelé-rél, hogy a nő
csak férjhez menetele után hordja. Maga az elnevezés különben szó szerint «homlok¬
kötőt jelent s eredetileg alighanem különbözött a tulajdonképeni főkötőtül, a csagataj
«basbag»-tol (csuvas: «maszmak») vagyis női kalaptól; jelentés szerint pártaszerü fejék
lehetett; egy helyen Vámbéry is «diadém»-nak magyarázza. A pártaforma fejék, mely
posztóval bevont, gyöngyökkel kirakott s nyirfahéjból készült felálló abroncsból áll, a
vogul nőknél is feltalálható ; viselnek ezenkivül kendőt s hajukat két fonadékba fonják,
melybe szalagot kötnek.(2

Azt mondja Vámbéry, hogy az ázsiai törökségnél a nők viselete majdnem ugyanaz,
mint a férfiaké, csakhogy amannál több az ékszer s a diszítés. Az egyformaság leg¬
főbb oka mindenesetre abban áll, hogy a bokában összehúzott bő nadrág viselése álta¬
laban el van terjedve a török-tatár nőknél. A régi bolgárokról is tudjuk, hogy férfiak
s nők egyformán széles nadrágot viseltek. Igy volt-e a régi magyarságnál is: nem tud¬
juk. De az a körülmény, hogy a magyar «fehér nép»-nek, «fehér cseléd»-nek, «vdszon¬
cseléd»-nek mondja az asszonyt, arra vall, hogy a fehér vászon ing a legjellemzőbb
része volt a régi magyar női viseletnek — Priskus Rhetor a hunn leányok öltözetét
is hófehér vászonnak mondja — s mivel ez a már említett v—vI. századbeli permi
ezüst csészén egész a bokáig ér, nagyon valószinü az a föltevés, hogy a szárral ellá¬
tott lábravaló ruhanem — akár gatyának, akár nadrágnak vegyük — nem tartozott
a magyar női viselet kellékei közé, hanem már a honfoglalás előtt is a fejen átbujtatott,
ujjal ellátott s a válltól bokáig érő hosszú bő ingből állt a női ruha, mely fölé ugyan¬
csak a föntebb említett permi ezüst csésze tanúsága szerint egy rövidebb, körülbelől
csak térdig érő sztikebb felső inget is öltöttek (15. 4.). Hogy az ing a keleteurópai
és középázsiai turánoknál régóta használatban van, már a férfiviseletnél kifejtettem ; föl¬
tehető, hogy a feketetengermelléki ókori görög gyarmatosoktól terjedt el előbb a scy¬
tháknál s azután a többi turánságnál. A kettős ingviselés szokása nagyon sokáig fenn¬
maradt a magyarságnál ; a felsding, fersing, felimeg elnevezés xvI—xvil. századbeli lel¬
tárakban még gyakran előfordul, rendesen diszítve volt és finomabb kelméből készült;
a permi ezüst csészén nemcsak ezt, hanem az alsó inget is diszítve találjuk. Ugyanitt
valami előkötő vagy kötény forma ruha is látható, melyet kétrét hajtva kötöttek a derék
körül, úgy, hogy külső felét nemcsak leeresztve, hanem a vállra felhajtva is hordták.
A kötény különben megvan Vámbéry szerint a csuvas és khivai özbeg nőknél is.

Ing.