Stranica 200 [200]
OCR
Csákány. Balta. Fejsze. Csatabárd, szekercze. Buzogány. ae A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. s, miként az avar, keskeny ered s annyit jelent: cszabdaló fegyverv. A régi magyar kard i él szabira bia Bah cee öt néha c. egyenes eg pengéjü, 74—76 cm. hosszúságu s kissé görbe, sőt néha csaknem : By ee 5 Teve den § : a a ve éz 7; volt, de az a változat, mely a honfoglaláskori (nemes-ócsat, székesfejér a ee ae a több tekintetben különbözik a hunn-avar gombási és egyik szolyvai) leletekből ismeretes, s TEL TAT s ) a pengének, mint az utóbbinál, szablyatipustól; a markolat nem egyenes folytatása ae hanem kissé előre görbül, úgy, hogy tengelye ferde állásban van a DENES tenge 198 vel, a keresztvas két szára lefelé hajlik s mindkét végén gömböcskével van ellátva. E raltozathoz tartozik a rémai-német császári kincsek közt a Nagy Karoly császárnak tulajdonitott szablya is, melyet állítólag Harun-al-Rasid khalifatol kapott ajándékba ; a szablya és6bbi a vil. századnál s alighanem a magyaroktól került a azonban mindenesetre k oe németekhez, akár mint hadi zsákmány, akár pedig valamelyik magyar uralkodó ajandékaképen. A szablyatipusnak ezen magyar változata a x. századbeli magyarokkal együtt kalandozó elbevidéki (sziléziai) szlávoktól kezdve a középoroszországi tambovi kormányrégi alán földig föltalálható. Valószinüleg Derbendben, a középzóságig s a kobánmelléki főhelyén készültek, s a markolat és keresztvas jellemző idoma kori fegyvergyártás egyik tekintetében a lengyel karabelákban és az anadoliai pallosokban található fel későbbi folytatásuk. E tipus mellett a korábbi hunn-avar szablya is használatban volt; egyik szolyvai szablya arany lemezzel bevont, tojásdad idomu csúcsban végződő, egyenes, rövid és széles keresztvasával és egyenes markolatával egészen megfelel a baranyamegyei kassai s a kecskemét-mikldstelepi leletb6l ismert avar szablyanak, mig a hunn-szarmatakori (nemesvölgyi és csunyi) szablyatipus az Árpádok korában tűnik ismét fol. A horgosi honfoglaláskori leletben a kétélű egyenes nyugoti kardforma is előfordul, keresztvasa azonban a hunn-szarmata és Arpadkori, meg a felső volgamelléki méri szablyakéval egyezik. E fegyvereken kívül a leletek tanúsága szerint a keskeny, hosszu pengéjü vagy négyszögü fokban végződő balta vagy csákány is használatban volt a x— XL. századbeli magyaroknál. A honfoglalóknál — úgylátszik — kevésbbé. Erre mutat, hogy nagyobb számmal csak XxI—xII. századbeli leletekben (Déménd, Hódmező-Vásárhely, Szomolány, stb.) találhatók, mig a szorosabb értelemben vett honfoglaláskoriak közül csak Székesfejérvárról és Gombásról ismerünk egy-egy példányt s a Leo-féle taktika sem említi a magyarok fegyverei közt. Tekintve, hogy kisebb eltéréseket nem számítva, valamennyi a hunn-szarmata és avarkori csákánytipussal egyezik, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a csákány az itt talált magyarfajta elemeknek volt a fegyverük, ezektől s nem a oto ge elite) örökölte az Arpádok kora az elnevezéssel együtt, mely el van terjedve a oe ae is Cae orosz, alban: cekan, lengyel : ézekan, bolgár : Guka ah: cokon), de n 2 a örök er űj ; nee ő eee ac a ee er one ae a ne ot ee : 6 J szarmazik, a melybél a kirgiz is átvette, hol a «csakan» hosszunyelü baltát jelent. A balta szintén török eredetü név: az Árpád VS =
