Stranica 199 [199]
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 39
farkalaku szalaggal volt ellátva. Ilyen alakban terjedt el aztán a nyugoti népeknél, (részint
közvetlen magyar, részint normann hatás alatt), úgyszintén a byzanczi lovasságnál, mely¬
nek lándsáiról a Maurikios-féle taktika egész határozottan mondja, hogy középütt szíjjal
s aztán kis lobogókkal legyenek ellátva — olyan módon, mint az avaroknál van szokás¬
ban. A kopja — úgy látszik — az altájimelléki turánoknál jött először használatba,
az elnevezés török eredetü s xkiemelkedőt, jelent. A honfoglalók közt a kopjásokat
megkülönböztették a csupán nyíllal fegyverkezett egyszerű harczosoktól; valamit tud
erről a Leo-féle taktika is, a mely szintén említi, hogy a «turkok»-nal többen kettős
fegyvert viseltek, u. m. hátuk mögött kopját hordtak, kezükben pedig ijjat tartottak,
de azt már nem mondja, hogy a kopjások a harczosok előkelőbb részét alkották, mi¬
ként a székelyeknél, kiknél az «elsé6 kopjasok», a «primipilusok» vagyis az Árpádkori
csapatvezérek, hadnagyok nevét jelölő latin kifejezést átvitték az egész lófőségre (lovas
székelyekre) szemben az íjjasokkal, a későbbi pixidariusokkal, azaz gyalog székelyekkel.
A lovasság és gyalogság megkülönböztetése azonban csak későbbi fejlemény, a hon¬
foglalók csupa lovas harczosokból álltak, lovasok voltak eredetileg a pixidariusok, íjja¬
sok is; e szerint a primipilus vagyis szószerint «elsé kopjás, hadnagy» név ilyen alkal¬
mazása arra vall, hogy a kopjások, a hadi jelvényt viselők, eredetileg a sereg tisztjei
közé tartoztak; az első kopjás volt a hadnagy s alatta voltak a szintén kopjás száza¬
dosok és tizedesek, centuriok és decuriok. Kopjavas a honfoglalás korából nagyon
kevés maradt fenn; a törteli és bezdédi leletből ismerünk egyet-egyet, amaz hosszu,
keskeny levélidomu, közepén végigfutó s a köpüre is kiterjedő gerinczczel, emez
az avarkori kopja-typushoz tartozik, melyet a keskeny, gerinczes hegy s a jóval vasta¬
gabb hengeralaku köpü jellemez, a bezdédi kopja 28 cm. hosszú, tehát nagyobb az
avarkori kopjánál. A lobogós kopja vagy mongol-tatár eredetű néven dsida egész a
xvil. század derekáig kedvelt fegyvere volt a magyar huszaroknak.%4
A kopján kívül, bár a byzanczi taktikusok nem említik, úgy látszik, a könnyü gerely
is használatban volt a honfoglalóknál. Erre vall a név, mely Vámbéry szerint teljesen
azonos a középázsiaiak könnyü lándsájának nevével a xgerelv-lel, de erre mutatnak a
leletek is (Nemes-Ócsa, Szeged-Öthalom), melyekben a kisebb nyílcsúcsok mellett na¬
gyobb fajták is fordultak elő, a melyek azonban méreteiknél fogva nem tekinthetők nyíl¬
vasaknak, bár alakjuk, a szegben végződő széles levélidom, teljesen megfelel a honfog¬
laláskori nyílcsúcsok idomának. A rövid nyelü, könnyü gerely az alánok és szarmaták
fegyverzetének a maradványa, kik a II. századbeli Arrianus szerint a parthus hadsereg
hajítódárdás csapatait képezték.
A kard a honfoglalás korában még nem volt általános fegyvere a harczosoknak,
inkább csak az előkelők viselték. Neve irán eredetű s tulajdonkép «kés»-t jelent. A kétélű
egyenes Szasszanidakori kardokkal szemben azonban már a népvándorláskori turánoknál
elterjedt az egyélű szablya, melynek neve kétségkívül valamely magyarfajta népségtől
Kard. Szablya.