Page 198 [198]
Kopja. Hajító
dárda.
ús A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET.
: ee ae ava
séget tanusitanak a nyilazasban.» Az elnevezés, mg tae me 2 ae oe
legősibb korából származik, feltalálható a finn-ugor Dyes e : oe.
i alakja kétséoktviil olyan volt, mint a milyennek ismerjtik a hagyomanyos Pe
3) aa 8 y eee , Fees ‘elenczei Szent Mark-templom
a szkitha kortól kezdve a népvandorlas koran at a vee) = ee,
középkori u. n. indusai-ig; mindegyiknél ugyanaz a typikus vious Bee a a =
mindig abban tért el a nyugoti népek egyszerü félkörívben megnainlols Wath ae
három részből allt, t i az on alakban meghajlitott ket ivszarbol s az pans i első
végét nyeregszerüen összekapcsoló pálczikából. Regino szerint a magyar ij ae volt
összeállítva, tulajdonkép bélelve, mint a középázsiai törökségnél, mig ee 1 Teas
fából készült; szibériai nyelvrokonaink, a vogulok és osztyákok is hasonló eljárást alla
maznak az íjj előállításában, csakhogy náluk az íjj alja is faból, kemény foo
készül, mig a felső részt hajlékony nyirfabol állítják elő s a kettőt halenyvvel ragasztják
össze. A nyílcsúcsot vasból kovácsolták, de korántsem volt nagy az a rettegett fegyver,
melyet a x. században az olaszok a misébe is beszőttek : «Uram! ments meg a magyarok
nyilaitób. Alakja a leletek sokszoros tanúsága szerint lapos levélidom volt a hosszukas,
keskeny fűzfalevélalaktól egész a rhombusig különböző változatban; alul szegben vég¬
ződött, melyet a puha fából készült nyilvesszőbe szúrtak s köröskörül tekerve zsineggel
erősítettek bele, mint a nógrádmegyei pilini lelet néhány nyilcsúcsánál tapasztalhatni
s a hogy a keleteurópai tatároknál volt szokásban. Köpüs nyilcsics csakis a nógrád¬
megyei selypi leletből ismeretes, ellenben a népvándorlás korának három szárnyu nyíl¬
vasa egyáltalában nem fordult elő a honfoglaláskori emlékek közt; a monaji halom
háromszögü kis bronz nyílcsúcsai pedig, melyek a honfoglaláskori sír alatt jóval mélyeb¬
ben feküdtek egy csomóban, nyilván a sokkal korábbi szkitha-szarmata időszak, nem
pedig a honfoglalás korának maradványai közé tartoznak. Az övről a jobb- és bal czomb
hosszában csüngött a bőrből, bőrrel bevont fából vagy csontlemezből készült tegez és
puzdra, egyikben a nyilvessz6t tartották, másikba az íjjat dugták; a tegez és puzdra
ilyen elhelyezése mellett tanúskodnak: a Szasszanidakori csésze nyilazó fejedelme, a
déloroszországi csészetartó szobrok s aztán a kunok és Sz. László harczát ábrázoló
székelyföldi freskók; csak a xv. századtól kezdve terjedhetett el az a festőinknél és
régebbi képiróinknál nyilvánuló felfogás, hogy a harczos a tegezt és puzdrát a hatan
hordta, miként a xvI—xvII. századbeli törököknél és tatároknál tapasztalhatni; csak¬
hogy akkor a nyil mar rég elvesztette egykori jelentőségét, nem vették valami nagy
hasznát, a harczos nem érezte szükségét annak, hogy a nyíltartótáska a keze ügyébe
essék, hordhatta tehát a hátán is. A bezdédi honfoglaláskori leletben a derék táján
talált ezüst diszlemez nyilván tegezékítmény volt.)
A kopja, mint az előző fejezetben említettük, a népvándorlás korában tünik föl s
egyesítette magában a lándsát és a hadi jelvényül szolgáló
pre : ű lobogót, mely úgy a Jeniszei¬
melléki sziklakép, mint a nagyszentmiklósi vitéz tanusag:
a szerint felső részén fecske¬