OCR
Lábbeli. Csizma, saru. 2 A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. szerint a szarmata nadrág (4. t., 8—9.), megvolt továbbá ől Dake be pee szűk vászon nadrág (1. t., 10.), a bő gatya és a bokaban összekötött sO, ne ee pat thusoknal; a magyarsághoz közelebb eső időből ezt a szűkebb AT tale alk a aa (17. t., 3., 6— 7.) és kaukázusi (17. t., 4.) emlékeken, egyik déloroszorszási uate Ze 108 (20. 2.), a velenczei Szt. Mark-templom scythdin és indusain (20. 7791 e a foie! Attila-szobron (19. 9.). Kevesebb nyoma maradt a gatyanak. A parthus és jazig gatyamele Ole tine, 2. t, 2.), mely hosszú volt s egész a bokáig ert, a magyar galya a heg közvetlenebb folytatása, mind a mellett ilyen öltönyt nem találunk a magyarsághoz tee tekintetében közelebb eső emlékeken; vagy azt kell tehát föltennünk, hogy a honfoglalók nem ismerték a gatyát, a mi a föntebbiek után egyszerűen képtelenségnek tűnik föl, vagy azt kell hinnünk, hogy a honfoglalóknál az a csupán térdig érő rövid gatya volt elterjedve, a mi itt-ott a dunántúli magyarságnál, különösen pedig — a mennyire eddigi észleleteim terjednek — az idősebb cselédségnél, öreg béreseknél van szokásban s e miatt aztán az emlékeken nem mindig lehet megkülönböztetni, hogy melyiket kell térdig érő gatyának s melyiket a felöltő alól kilóggó hosszú ingnek tekinteni. Ez az eset áll például egypár kaukázusi emléknél (17. t. 4—5.) s aztán a x— xi. századbeli evangelium egyik lovas csapatánál. (17. t., 7.) A lábbeli a nyelvi adatok szerint kétféle volt a honfoglalóknál, ú. m. csizma (székelyesen: csidma, palóczosan: tyizma) és saru; amaz megfelel a k6zépazsiai török «csezme», «csegme», «csizme», emez a «sarik», «csarik» szónak. A csizma keleteurópai és középázsiai nomádoknak a viselete, a kik életük java részét lóháton töltötték, náluk fejlett ki, mert a lovasnak nincs szüksége könnyü lábbelire, a járásban a nehezebb sem akadályozza, ellenben a kengyel használatával olyan lábbeliről kellett gondoskodnia, mely ne csak a lábfejet takarja, hanem a lábszárat is megvédje a kengyelszíj horzsolása ellen; a láb alá kötött bőrtalp, akár bocskor, akár sandal a neve, lovas népnek semmikép sem alkalmas lábbeli, olyan népeknek a viselete ez, kik a gyalogláshoz vannak szokva, a kiknél tehát a lábbelinek minél könnyebbnek kell lenni s ilyenek voltak általában a nyugoteurópai népek, a kik a görög mondák kentaurjai szerint az első lovasokat emberfejü s lótestü csodalényeknek képzelték s a lovaglást igazában csak a népvándorláskori turánoktól tanulták el. Ezért már az ó-korban megvolt a turánok és nyugoti népek lábbelije közt a különbség; a szkithák már akkor viseltek puha bőrből készült rövid száru Európában a bocskor, sencall vagy legfolebb a czipő járta. A tendio: ero) hosszú ne esate a Be ee előbbi fejezetben említettem, legelőbb a hunn korban tünik föl s ke ao éllemélőern megmaradt a keleteurópai turánoknál, a kik közül a volgai bolSZA kez X. száz aaa a iz : oe A si a e. oe oe oe ie dolgot jegyezték meg, hogy olyan £ ak ee : i azok, kik a bőrkészítésben a parnusKOr! hagyomanyokat fentartottak és tová b fej bk h K ; g a ák ábt fejlesztették: a bolgár bőr vagyis oro sarut, a mikor