Stranica 193 [193]
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 33
3. t., 3.); mar ekkor feltünik a hosszú bő újj, a magyar lobogós ingújj előképe, mely
a kézfejet (a parthusoknál csak a bal kézfejet) is eltakarta, úgyszintén a pánczél-ködmen
alól leeresztett hosszabb ing, a hogy a x—xi. századbeli byzanczi sat. képeken látjuk.
Az elnevezés, melynek eredetibb alakja talán «ijmeg», «lmeg» volt, a törökségnél van
elterjedve: a csuvasoknal «jim», a kazári tatároknál «ktlmak», a keleti törököknél
cküjnekv, az ozmanliknal «gémlek» alakban, ide tartozik a kun «choulac» is, a mi azon¬
ban nyilván irashiba «chonlac» helyett; a magyar szó a csuvashoz közeledik, bár azzal
csak előrésze egyezik, ez arra mutat, hogy az inget a kelet-európai hunn-bolgár ruha¬
nevek maradványának kell tartanunk. A «zubbony» névnek megfelelő «zipun», «ztibtin»
szintén a csuvasoknál található fel, továbbá a kaukázusi guroknál, kik a zsinórral
kivarrt felső mellényt nevezik «zubuniv-nak, megvan aztán a «zubuni» szó a dél-szlá¬
voknál, cseheknél és oláhoknál is. Tekintve a név elterjedési körét, ezt is a hunn-bolgár
ruhanevek közé számíthatjuk, a melyet a parthus-szarmata elemtől örökölt a hunn¬
bolgarsag; erre vall, hogy a szarmatákkal kétségtelen kapcsolatban volt nyelvrokonaink,
a vogulok «szup»-nak nevezik az inget, ez pedig nyilván összefügg a föntebbi elneve¬
zésekkel. Ugy az inget, mint a zubbonyt az különbözteti meg a többi felöltőtül, hogy
sem elől, sem oldalt nincs végig hasítva, hanem csak a fej átbujtatásával lehet fölvenni ;
a már említett byzanczi császárképen is (17.
ez az ingszerü alsó felöltő, a hol a ruha alján levő kivarrott szegélydiszítmény legkisebb
)
t.. 3.) egész határozottan megállapítható
nyomát sem mutatja a hasítéknak. A kettős elnevezés egymás mellett való használata
arra vall, hogy az ing és zubbony között, a mely ruhanem a hasított szkitha felöltő
mellett alighanem a pontusi görögök befolyása alatt terjed el a turánoknál, már a nép¬
vándorláskori kelet-európai turánoknál kifejlődött bizonyos különbség; ing alatt újjas
alsó ruhát értünk, a zubbony ellenben régebbi meghatározása szerint újjatlan volt,
ezt a különbséget pedig már a x—-XI. századbeli byzanczi emlékeken is megtaláljuk
(17. t., 3., 6.) s így a honfoglalás idejére is fölvehetjük, hogy őseink alsó felöltője vagy
újjas ingből, vagy pedig újjnélküli zubbonyból állt; amannál a fehér vásznat kell a ruha
anyagának tekintenünk, emennél — úgy látszik — vagy festett vászon volt, vagy más
színes könnyebb fajta szövet, a magyar csikós kék inge nyilván az egykori zubbonynak
a maradványa.
A felső ruha összefoglalására a szkitha kortól fogva ismert övön kivűl már csatot,
kapcsokat, gombokat is használtak őseink. Az övről csüngött bal felől a kard, mint
a déloroszországi emlékeken, a Szasszanidakori ezüst csésze turán királyánál (4. t. 1.)
s a kunoknak tulajdonított csészetartó szobrokon (20. 1.) látjuk; a kard alatt volt
szintén az övhöz erősítve az íjjtartó, jobb felől pedig a nyilvesszótartó tegez. Ugyan¬
ezen szobrokon több más apróság is csüng le az övről, ezek közt fölismerhető
a fésü (20. 3—4.) s bizonyára közéjük tartozott az aczél és kova, melyet még
az elhunyt sírjába is beletettek. Az öv keskeny szíjból állt, melyet csattal vagy,
Nemes-Nagy: Magyar viselet. 5
Öv, csat,
kapocs, gomb.