Page 189 [189]
A HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. 79
Anonymus szerint Takson idejében költözött be hazánkba Bulár földről, vagyis mint
más forrásokból megállapíthatjuk, 969 után, a midőn t. i. Ibn Haukal szerint az
oroszok feldulták Bulgár városát s az orosz krónikák szeririt Szvjatoszláv kievi nagy¬
fejedelem több hadjáratot viselt a közép- és alsó-volgai népek ellen.
A nemezből vagy zekeposztóból készült szokmánynál sokkal általánosabb a ma¬
gyarság közt a bekecs használata, mely alatt térdig vagy czombig érő rövidebb bunda¬
félét értünk s a szokmany-féle felöltőtül anyaga különbözteti meg; a bekecset ugyanis
szőrével befelé fordított birkabőrből készítik s mint a subát és szűrt, gyakran selyem¬
mel kivarrott vagy színes bőrből készített virágokkal diszítik. Alakja szerint vagy testhez
álló s derékkal van ellátva, vagy pedig a válltól le egész aljáig egyfolytában terjed; az
Árpádkori bényi oszlopfő vadászain: (20. 10.) ez utóbbi változatot találjuk, a dél¬
oroszországi csészetartó szobrokon is előfordul ez a bekecsforma felöltő a bokáig
érő bunda mellett (V. 6. 20. 1., 2.,.3.), de mig ezekről legalább is föltehető, hogy
bőr ruhát ábrázolnak, a régi kaukázusi emlékek hasonló szabásu felöltőjéről (17. 1—2.)
nem mernénk ezt állítani. A bekecs egész előállítása azt mutatja, hogy téli ruha
volt. Fölmerül már most az a kérdés, van-e valami nyom arra, hogy a honfoglaló
magyarok posztóbul készült téli felöltőt is használtak a bőrbekecsen kivül? A róka¬
torkos mente kétségkivül szintén a hajdani téli viselet maradványai közé tartozik, de
mint alább kifejtem, a menténél minden arra vall, hogy egész rövid feldltét értettek
alatta. A székelyek vastag posztóbul készült zekéje — idomát tekintve — még leg¬
inkább lehetne ilyen bekecs-féle térdig érő régi magyar posztó felöltő, csakhogy az
elnevezés nyelvészeink szerint állítólag a latin «sagum»-nak, köpenynek felel meg s ez
arra vallana, hogy a zekének nevezett ruhanem itt Magyarország területén fejlett ki,
nem egyéb, mint újjal ellátott «sagum» s legfölebb azt a föltevést koczkáztathatjuk
meg, hogy talán az avarkori viselet egyik emléke. Korántsem bizonyos azonban, hogy
a «zeke« a. m. «sagum». A kaukázusi népek közt a régi alánok irán nyelvü ivadékai¬
nál, az osszéteknél is van egy hasonló ruhaelnevezés, a «zukha», melynek a gruzok¬
nál és khevzuroknál «csokha», a csecseneknél «csua» felel meg, maga a ruha pedig
részint az atillaszabásu cserkeszkával, részint egy derék nélküli bővebb és hosszu «csuha¬
félével» egyezik, minőt a többször említett x—xIII. századbeli kaukázusi emlékeken is
találunk. A székely «zeke» s a kaukázusi «zukha», «csokha» közt tehát az idomszerinti
rokonság is megvan, a mi a «sagum»-nal hiányzik. Ez arra vall, hogy a zekét is a ke¬
letről hozott ruhanemiiek közé kell sorolnunk s nem egyéb, mint a közmagyarságnál
ismert csuha, vagyis vastag nemezposztóbul készült hosszu felöltő. Mindegyik a Kau¬
kázus vidékéről való, csakhogy a ruhanév két változata más-más uton, más-más időben
került a magyarfajta elemekhöz; a «zeke» a népvándorláskori alán-szarmata viselettel
hozható kapcsolatba, mig a «csuha» a honfoglalóktól való, a kik a hagyomány szerint
a székelyeket, mint korábban bevándorló népséget, már itt találták.