Stranica 184 [184]
OCR
a A. HONFOGLALÁSKORI MAGYAR VISELET. k abból, hogy a fejnél talált s nyilakkal együtt tapadva ; mint Az a süvegforma, mindenesetre süvegnek a maradványai, a mi kitüni oF ván siivegdisziil használt eztistlemez hatlapjara vannak hajszál: : föntebb említettük, a szolyvai nemezmaradvanyok csikosz6rb6l valók. ; Ő i c elottunk. ezés ‘ainkio: feltalálható a magyar parasztoknal, a melyet 6smagyarnak mondottunk, egész napa ja Fae ő “ hackore ko ete dunántúliak sipkának hivják s fekete birkabérbdl készítik ; icselébb a szd; a-k SONT kező időszakban tünik föl Dél-Oroszországban Kercs vidéki katakombák falfestmenyein, a magyarországi jazigoknal, meg Iran meghdditdinal, a parthusoknal (1. 10., 2. Bo őt ae) ugy látszik tehát, a Közép-Ázsia nyugoti részén tanyázó ÍpeműnemESeE Set népségnek volt a jellemző fövege, mely a dél-oroszországi szkitha süvegtől abba tért el; hogy alent a széle egyenletesen volt kériilkerekitve s hatsorésze nem nyult le a vállig, a moe azsiai turanok stivegét6l pedig abban különbözött, hogy nem volt karimája s olyan lise hes gyes és magas sem volt, mint a minő a behisztuni sziklakép szakajatol kezdve a középkori tatarokig s a mai közép-ázsiai tordkségig és a kalmikokig a keletibb vidéken lakó turanok stivege. A kora Szasszanida-emlékeken a parthus stiveget egészen olyan alakunak talaljuk, a minő a magyar paraszt sapkája. Hasonló, talán valamivel még alacsonyabb egy Szibéria nyugoti részében talált pikkelyes vértü nyilazó alakot ábrázoló bronz szobrocskán a hajdani finn-ugor vagy szabir-ogor (avar) vitéz süvege (4. 4.). Szorosan ehhez csatlakozik az a süvegforma, a mit a már említett x—-x1. századbeli párisi görög evangelium egyik miniature-jén a várostromló lovas harczosok viseleteként találunk (17. 6—7.). A Képes Krónika, midőn a magyart meg akarja különböztetni a besseny6tol, kuntól, a magyarnak ugyanilyen formáju, csakhogy fehérszőrü állatbőrből készült süveget ad, mig a bessenyőt és kunt felhajtott karimáju, magas és hegyes tatár süvegben ábrázolja. Ez utóbbi süvegformát a hunnoknál is alkalmazza, a mi annyiban feltünő, mert a krónikairó a hunnokat a magyarok egyenes elődeinek tartja. Mivel pedig a későbbi pörge magyar kalapokhoz hasonló felhajtott karimáju fövegek a xiv. század folyamán a nyugoti népeknél is divatban voltak, arra azonban a honfoglalás előtti nyugoti viseletben alig találunk valami alapot, hogy ezt a fövegformát a nyugoti divat önálló fejleményének tarthatnánk, hanem magyar befolyásra kell gondolnunk : föltehető, sőt valószinű, hogy a honfoglalóknál mindkét süvegforma, úgy a karimanélküli sipka, mint a karimás kalpak (az ószlovénban is klobuk, nyilván a hunn-bolgár nyelvből) vagy nemez kalap használatban volt, csakhogy ez utóbbi korántsem volt olyan magas és hegyes, mint a minőnek a Képes Krónika tünteti föl a xXIv. századbeli kun süveget, ez már a tatár befolyás eredménye ; a régebbi kun süveg teteje kerek a déloroszországi szobrokon s a fejtetőhöz simul (20. 1-6); ABBAN ? ; ilyenforma lehetett a honfoglaláskori karimás süveg is, a mely aztán a xiv. századbeli nyugoti fövegnek mintául szolgálhatott s alapját k k i 5 ul epezi a kései porge magyar kalapnak. Egy vii—vut. szazadbeli altaji turk emléken a régi szkitha Suvegforma is feltünik a jellemző nyakszirttakaróval (4. 6—7.), a mi különben Belső-Ázsiában még ezer évyel később is használat ban volt a mongoloknál ; tekintve, hogy az altaji turk uralom a kelet-európai turánokra
