OCR
A. NÉPVÁNDORLÁSKORI TURÁN VISELET. 15 nem all szabadon, hanem az alacsony csúcsos sisakrél lecsüngő pikkelyes csuklyaszertt bőrtakaró borítja, mely. a váll fölött egy gyürüvel van leszorítva. A sisak baloldalról. két tollal van diszitve. A vitéz jobb kezében rövid nyelü lóbogós kopjat tart, a lobogó felső része fecskefarkban végződik. A lobogós kopjára, melyet avar fegyvernek a byzanczi taktikusok is említenek, a nagy-szentmiklósi vitéz s aztán az altáji turkok idejéből (Kr. u. vi—vini. század) származó közép-szibériai Kara-Jusz melléki sziklakép vitéze (4. tábla, 3.) eddigelé a legrégibb emlék. A mi a lószerszámot illeti, a nagy-szentmiklósi korsón egyszerübb, de egészben véve megfelel a már többször említett déloroszországi hunnkori fejedelem lova fölszerelésének ; ép ugy el van látva sallangokkal a ló fejénél, szügyénél és faránál, mint emez ; megvan a ló szügye fölött és farka alatt áthuzott szíj; a ló farka csokorba van kötve, a sörénye is be van fonva; feltünő azonban, hogy kengyel nincs s ha valami, talán leginkább ez adhatna okot arra a kételyre, nem kell-e mégis régibbnek tartanunk a korsóval együtt magát a viseletet is a vil. századnál? De akár régebbi, akár nem: mindenkép a népvándorláskori turánok viseletét tünteti föl, a mely főbb alkatrészeiben századokon át tartott, ugy hogy a lobogós kopjának idoma a nagy-szentmiklósi vitéz korától fogva egész a XIV. század derekáig, a pikkelyes válltakaróval ellátott alacsony sisak pedig nálunk a Xv—xvi. századig, a Kaukazusban napjainkig fenmaradt azzal a különbséggel, hogy a válltakaró sodronyos részből áll.?5 A mit még tudunk az avar viseletről, az a Maurikios-féle taktika egy pár megjegyzéséből áll, mely szerint az avarok kerek és rojtos gallérral ellátott, bő ujju, bő és hosszu nemez «gunidt» viseltek, mely a térdet is eltakarta; ugy látszik, a mai szürnek volt ez a régebbi alakja; íjjuk az övről csüngött alá; kopjájuk kis lobogóval s a nyél közepén szíjjal volt ellátva ; a ló elejét nemez pánczél takarta s ugy az eleje, mint a fara kis lobogóval (sallanggal?) volt diszítve. Ékszereiket, fegyvereiket a leletekből, Szent-Endréről, Kunágotáról, P. Totirol, Nagy-Manyokrol, Madarasról, a baranyamegyei Kassáról stb. ismerjük. (V. ö. 7. tábla.) Ékszereik közt jóval gyakoribbak az aranyból készültek, mint az előbbi korban. A szíjvégek, övtagok idoma még sokszor hasonló a hunn-germánkoriakhoz, de a bepréselt viráglevél-diszítés már sokkal kezdetlegesebb ; vannak továbbá kereszt alaku, meg középen kidomborodó négyszögü övtagok s aztán füllel ellátott kerek gombok; a gömbös fülbevalók most is divatban vannak, de a gömb annyira megnő, hogy a fülbevaló karikája majdnem eltünik mellette, ezeken kivül előfordulnak a piramis alaku fülbevalók is, melyek szintén diszítve vannak kisebb-nagyobb gömböcsökkel; a nyilt karpereczek végük felé aránytalanul megvastagodnak ; a pasztagyöngyök más szinü kidudorodó berakással vannak ellátva. Fegyvereik közt első helyen említjük a szablyát (7. 6.), mely a kassai és kecskeméti leletekből ismeretes, az egyélü penge kissé meg van görbítve, a markolat egyenes, a két végén tojásdad alaku keresztvas rövid és széles, közepén néha préselt diszítésü négyszögü arany lemezkével ellátva; e mellett használták még az előbbi korszak egyenes, de egyélü kardját is. A kopjavas (7. 4—5.)