Stranica 175 [175]
A. NÉPVÁNDORLÁSKORI TURÁN VISELET. 15
nem all szabadon, hanem az alacsony csúcsos sisakrél lecsüngő pikkelyes csuklyaszertt
bőrtakaró borítja, mely. a váll fölött egy gyürüvel van leszorítva. A sisak baloldalról. két
tollal van diszitve. A vitéz jobb kezében rövid nyelü lóbogós kopjat tart, a lobogó felső része
fecskefarkban végződik. A lobogós kopjára, melyet avar fegyvernek a byzanczi taktikusok
is említenek, a nagy-szentmiklósi vitéz s aztán az altáji turkok idejéből (Kr. u. vi—vini.
század) származó közép-szibériai Kara-Jusz melléki sziklakép vitéze (4. tábla, 3.) eddigelé
a legrégibb emlék. A mi a lószerszámot illeti, a nagy-szentmiklósi korsón egyszerübb, de
egészben véve megfelel a már többször említett déloroszországi hunnkori fejedelem lova
fölszerelésének ; ép ugy el van látva sallangokkal a ló fejénél, szügyénél és faránál, mint
emez ; megvan a ló szügye fölött és farka alatt áthuzott szíj; a ló farka csokorba van
kötve, a sörénye is be van fonva; feltünő azonban, hogy kengyel nincs s ha valami,
talán leginkább ez adhatna okot arra a kételyre, nem kell-e mégis régibbnek tartanunk
a korsóval együtt magát a viseletet is a vil. századnál? De akár régebbi, akár nem:
mindenkép a népvándorláskori turánok viseletét tünteti föl, a mely főbb alkatrészeiben
századokon át tartott, ugy hogy a lobogós kopjának idoma a nagy-szentmiklósi vitéz
korától fogva egész a XIV. század derekáig, a pikkelyes válltakaróval ellátott alacsony
sisak pedig nálunk a Xv—xvi. századig, a Kaukazusban napjainkig fenmaradt azzal a
különbséggel, hogy a válltakaró sodronyos részből áll.?5
A mit még tudunk az avar viseletről, az a Maurikios-féle taktika egy pár meg¬
jegyzéséből áll, mely szerint az avarok kerek és rojtos gallérral ellátott, bő ujju, bő és
hosszu nemez «gunidt» viseltek, mely a térdet is eltakarta; ugy látszik, a mai szürnek
volt ez a régebbi alakja; íjjuk az övről csüngött alá; kopjájuk kis lobogóval s a nyél
közepén szíjjal volt ellátva ; a ló elejét nemez pánczél takarta s ugy az eleje, mint a fara
kis lobogóval (sallanggal?) volt diszítve. Ékszereiket, fegyvereiket a leletekből, Szent-Endré¬
ről, Kunágotáról, P. Totirol, Nagy-Manyokrol, Madarasról, a baranyamegyei Kassáról stb.
ismerjük. (V. ö. 7. tábla.) Ékszereik közt jóval gyakoribbak az aranyból készültek, mint
az előbbi korban. A szíjvégek, övtagok idoma még sokszor hasonló a hunn-germán¬
koriakhoz, de a bepréselt viráglevél-diszítés már sokkal kezdetlegesebb ; vannak továbbá
kereszt alaku, meg középen kidomborodó négyszögü övtagok s aztán füllel ellátott
kerek gombok; a gömbös fülbevalók most is divatban vannak, de a gömb annyira
megnő, hogy a fülbevaló karikája majdnem eltünik mellette, ezeken kivül előfordulnak
a piramis alaku fülbevalók is, melyek szintén diszítve vannak kisebb-nagyobb gömbö¬
csökkel; a nyilt karpereczek végük felé aránytalanul megvastagodnak ; a pasztagyöngyök
más szinü kidudorodó berakással vannak ellátva. Fegyvereik közt első helyen említjük a
szablyát (7. 6.), mely a kassai és kecskeméti leletekből ismeretes, az egyélü penge kissé
meg van görbítve, a markolat egyenes, a két végén tojásdad alaku keresztvas rövid és
széles, közepén néha préselt diszítésü négyszögü arany lemezkével ellátva; e mellett
használták még az előbbi korszak egyenes, de egyélü kardját is. A kopjavas (7. 4—5.)