Page 166 [166]
si : A SZKITHA“SZARMATA VISELET.
eyobb izomerére volt szükség,
hogy a Herodotusnal levő eredet-monda is utal ra, na ie
t ijj azonban oly
mint emezeknél. Ez utóbbiak idoma egyszerü félkériv volt, a szkitha pati:
módon volt egybedllitva, hogy két S alakban meghajlitott fat foglaltak össze felső végük
nél fogva középén egy rövid, egyenes pálczával. Ilyen volt Ammianus Mos eae
a parthus {jj is, valamint a későbbi időkben feltünt kelet-európai lovas nomádoknal is
ezt a format találjuk. Egy az Iliasz VIII. éneke, 323-ik verséhez irt scholion szerint a
hurt nem a mell irányában vonták föl, mint más. ókori nép, hanem a váll irányában.
Plato említi, hogy a szkithak egyforma ügyességre tettek szert a nyíllövésnél jobb és
bal kezük használatában s ép olyan biztosan lőttek a bal kézzel, jobbjukkal az íjjat tartva,
mint megfordítva. A nyílcsúcs a leletek tanusága szerint meglehetős kicsiny volt, alig
nagyobb 2 centiméternél s három- vagy négyélü, a nyil testébe mélyedő kerek lyukkal,
mely nem mindig"nyult meg annyira, hogy külön tagolt köpüvé vált volna. Rend sze¬
rint bronzból készült.
. Szintén jellemző szkitha fegyver volt a csákány vagy balta, szkitha néven «szagarisz»
(séyapre), melyet Herodotus több izben említ s a feketetengermelléki szkithakon kivül
a rokon közép-ázsiai szakáknál és masszagétáknál is el volt terjedve. Az emlékeken
három változat különböztethető meg: az egyik kétélü, félholdalaku éllel, kiszéle¬
sedő pengével; a másik alapidoma háromszög s hegyes tüskében végződik; a harma¬
diknak pengéje szintén félholdidomu, de ez is tüskében végződik. Ezek is jobbára
bronzból készültek. A bronzcsákányok a magyarországi bronzleleteknek is egyik
jellemző sajátságát képezik s nyilván a Maros mellékén megtelepedett szkitha eredetü
agathyrsok utján terjedtek el nálunk; nyugot felé Csehországon tul már nem fordulnak
elő. E bronzcsákányokból fejlődtek ki a népvándorláskori és ősmagyar csákányok is.)
Fegyvereik közé tartozott még a lándsa, melyet Herodotus a masszagéták, s a
rövid, tőrszerü, egyélü kard (dmvdxne, áétvn), melyet a szakák fegyverének is említ; régé¬
szetileg a szkitha tőr elterjedési köre Belső-Ázsiából, az Altaji hegységtől és Jeniszei¬
től kiindulva Keleti- és Déli-Oroszországon (ananinoi temető, kulobai és csertomlicki
kurgánok) át Magyarországig huzódik. Paizs a szkithákat ábrázoló emlékeken nem talál¬
ható, pánczéljuk erős bőrből készült ködmenféle volt, a mit a magyarok is használtak
a középkor folyamán, egy a Kr. e. VI—v. századból való görög váza tanusága szerint
már a ruhára varrt apró négyszögü csont- vagy érczlemezkékből készült vértezet sem
volt ismeretlen. A masszagéták, mint Herodotus mondja, elől lovaikat is rézpánczéllal
látták el, a mi később a jazigoknál is szokásban volt.(2)
A Krisztus születése előtti II. század befejezte előtt Belső-Ázsiából a szkithákkal
rokon mepítöszselsmek egy ujabb áramlata indult meg, mely a közép-ázsiai masszagétákat
s más népeket nyugot felé tolta a szkithák közé s a Volgától régebben keletre lakó
szarmatakat, egy Herodotus szavaiként «romlott szkit
ha nyelven beszélé» né
See ie al ő épet tett az
előbbi szkitha terület uraivá. 1.