OCR Output

fejezetnél ugyane szövetminták korhű alakjaiból és más ibó

A 14 első
— két fejezetnél ezenkívül honfoglaláskori sirlelet-tárgyakból is állítottuk össze a

kereteit. Az Árpád-királyokról szóló második főrész

két hasábra osztott szedés diszit

5 utolsó fejezetének lapszéleit, valamint üres lapjait pedig részben az illető szöveg¬

kez

képek kisebbitett részeivel, részben a magyar koronázási palást széveteirél, a
székesfejérvári és pécsi építészeti maradványokról vett jellemző. részletekkel, illetve az
Árpádokkal vonatkozásban levő egyházi dísztárgyakkal vagy ezek egyes részeivel, s
az Árpádok színeit feltüntető lovagi öltözettel, végül az Előszó lapjait a nagyszent¬
miklósi aranyleletről vett motivumokkal ékesitettiik.

A betűk középkori codexek betűinek külön a mű számára az intézetben készült

olvasható utdnzatai, a nagyobb és kisebb kezdőbetűkkel együtt, mely utóbbiak az

fej kezdetének középkori cod: kás szerint úgy alakra mint színre nézve
változatos — jelzői és ékesítői.

A papirok. vászonszerű mintázattal, színtén külön e mű számára, a péterfalvi
az egy- és többszínű képek fénykép-felvételei, valamint az utób¬
ok (li

József úr által lekötelező szivességgel dtengedett duczot — a műintézet illető osztályában.

gyárban készültel

biak nyomásához szükséges (3—4—5) duc: sék) pedig — kívéve néhány, Hampel

felere

Az egész műben, a lapszél és bélés-lapokat nem szá¬
mitva, 46 egész lapra terjedő és 144 kisebb színes, 1 egész lapra terjedő és 52 kisebb
egyszínű kép, két leszármazási tábla, 20 codex-, 1 oklevél-hasonmás és} egy törté¬
nelmi térkép van. Mindehhez összesen 783 ducz (klisé) használtatott fel.

A bekötési tábla közepén lb lovas Árpád-szobor szintén fenyképé

uton, Holló Barnabásnak külön e czélra mintázott agyag¬

illetve g

szobra után készült ; az aranyba nyomott domborművek ugyanott, a fentemlített Lessíng¬

Wasmuth-féle régi egyes motívumainak, a sarok diszitményei a ma¬

gyar szent korona profánabb diszitményi részeinek s J. Géza király és Dukasz Mihály

xv