OCR Output

értékét ismerné el csupán. Hiszen az emberi kíválóságoknak csak egyetlen mértékük
lehet. Nagy gondolatok — nagy tettekben; eszmék, melyek korszakonként más és más
emberi formában öltenek ugyan testet, s idők folyamán homályba is veszhetnek, de
egy újabb nemzedék előtt, mint csodálatos, tanulságos példák ismét életre kelnek, újra
fényt és meleget árasztanak, s újabb erők és alkotások forrásaivá válnak,

Ilyen emberi kivalésdg Ő is, Alakja időnként fényesen átragyog az ezerév homá¬

lyán; alkotásai e nagy időnek bizony ádáz viharai vagy emésztő rozsdája alatt is

megőrizték erejöket és értéküket; s ezért történetük tanulságai bíztos írányt mutathat¬
nak évezredek emberéltdinek.
A társadalom fő-ereje mindenha bizonyos önkéntes egyesülésben: a részek sza¬

badsága mellett a közjóra irányuló eszmék s ezek megvalósítását ezélző vezetés egy¬

ségében állt. Zűrzavaros, nehéz, sőt kétségb iszonyok között, élet-halálk k

kor a ez önkéntes elh

ól kialakuló egyesülés megvalósításának, s aztán
munk.

nak és sikerének fényes példáját mutatja Árpád vezér. Állam és nemzet egy¬
séges nagy eszméinek kezdetei az Ő nevéhez kapcsolódnak; az immár ezeréves haza
földjének megszerzése pedig elsősorban az Ő esze és keze öntudatos munkája.

S a honfoglaló nép és vezére, valamint az egyesiilésiik útján kialakuló eme
hármas egység, ugyanaz a mi ma: magyar; nomád vagy települő rokonaitól különböző,
önálló egyéniség, szoká intézményeiben és nyelvében, Áthasonító erejét a nyol¬
czadik törzs: a kozároktól hozzájok pártolt kabarok már ekkor érzik és követik.

Végül ez az ellenségei által vadnak, keg k és tudati ágali

magyarság, bár a nyugotítól eltérő, de sajátos egyéni, keleties jellegű, pompakedvelésre
hajló műveltséget

mutat, melynek ereje a nyugatiaké fölött álló hadi művészetben és
diplomácziai ügyességben nyilvánul föltűnően, Ez állapot szorosan összefügg életmód¬

jával, mely — nem csupán a vállalkozás sikere miatt, hanem a puszta lételért is,

a közeli és távolabbi földek és népek, a változó nemzetközi erőviszonyok, hatalmi

vi