OCR Output

oly oklevélről történik említés, melyeknek
arany pecsétje volt, azt azonban már nem
tudjuk, hogy ez rajtuk van-e még. Hogy
I. Endre már 1217 óta használja ugyanezt
az aranypecsétet, ezt a máltai angol kir,
levéltár egy 1266. évi olasz közjegyzői ok¬
leveléből tudjuk, mely a királynak a János¬
vitézek részére szóló nagy adománylevelét
hiteles másolatban írván le, pontosan leírja
az oklevél aranypecsétjét ís, s az igen rész¬
letes leírás mindenben megegyez II. Endre
aranybullájának reánk maradt példányai¬
val, A hírneves 1222, évi aranybullán, a

jaszpecsétjének hátsó azaz ezímeres

(Töredék. A bécsi cs. és kir. állami levéltárban.)
Körirata : Dk SIIGILLVM - S(ej(un) DII] ¬
AINIDIRE€ - REGIS - TERN - BELE ¬
REGIS - FILM - ]

magyar nemesség pallddiuman is ez a pe¬
csét függött; és nagy veszteség, hogy az
egyszerre hét egyező példányban kiadott
okiratból korunkra egy sem jutott.

Imre kirdly utódja, II. Endre, nemcsak
aranybulláján, hanem az első kírályi kettős

1 Grech

p is az
használja czimeriil, még pedig egészen úgy,
a hogy ezt bátyjának aranybulláján látta.
Kirdlyaink között ő az első, a ki a XIII.
század második évtízedétől kezdve életbe
léptette a később oly nagy tekintélyre jutott

kettős viaszpecsétet, melylyel az uralkodó

annyi bir nyt és királyi k

erősített meg. E kettős pecsét két oldalára

oly képet vésetett, a minőt Imre király az
aranybullára, Az első lapon a királynak
trónon ülő alakja látható, a másikon a
királyi czímer, egészen oly formában, a hogy
azt az Imre aranybullája mutatja; csak
az oroszlánok számában van egy kis vál¬
tozás, jelezve ezzel, hogy a XIII. századi
heraldika nem tulajdonított fontosságot an¬
nak, hogy apróbb czimerképek a pajzs
felületén kevesebbszer vagy többször lát¬
hatók-e; a szám változása a czímerkép
lényegét nem változtatta meg.

II. Endrének ez a kettős viaszpecsétje, me¬
lyet 1235-ben bekövetkezett haláláig hasz¬
nált, sok példányban maradt reánk, de
egyikök sem teljes, a törékeny vékony viasz¬
lemez valamennyinél megsérült. A czímer
formáját azonban ennek daczára pontosan (7
megállapíthatjuk. E szerint a pajzs felüle¬
tét kilencz vizszintes vágás osztja tíz csikra,
melyek felváltva mélyítettek és kiemelkedők.
Az oroszlánok a mélyített csikokon foglal- /
nak helyet, s valamennyien — mint Imre
jobb felé lépked¬
nek, A mélyített csíkok közül a felsőben két,

kírály aranybulláján

az utána jövő kettőben három-három, az
utolsó eléttiben ismét két, az alsó mélyített (/

csíkban pedíg egy oroszlán van, Az orosz¬

lánok száma tehát tizenegy. A hasonlóság

Imre király czimeréhez arra a feltevésre
késztet, hogy a kettős pecsét II. Endre arany- 4.
bullájánál korábban, egyenesen Imre arany- 7
pecsétjének mintájára készült és hogy az 30
oroszlánoknak nagyobb száma a rendel-f >

kezésre álló nagyobb felületben leli ma¬
gyarázatát, d
A királyi czímer negyedfél évtizeden át
nemcsak a királyi pecséten lesz állandóvá,
hanem egyre gyakrabban találkozunk vele
pénzeken látható képek között is.
IL. Endre korából hat oly veretet ismerünk,

melyeken a magyar osztásos czimer pajzsban
foglal helyet; az osztályokról eltűnnek az /
oroszlánok, csak a vizszintes csíkok marad¬
nak meg. Az oroszlánok eltűnésének a pén¬
zek kis felülete is lehet az oka, a mi nem |
engedte meg, hogy ezek az apró ezímerképek
rajta helyet találjanak; de mindenesetre [/
feltűnő, hogy az oroszlánok maradnak el
és nem a pajzs osztása; s ez a körülmény /

arra enged következtetést, hogy a két czímer¬