OCR Output

nélkül képzelt. Ilyen czimer, melyet pajzson,
te

nemzeti jelvény lehetett őseinknél, igen va¬
nben a hagyomány nem tar¬

lószínű;

" totta volna.fénn századokon át nevét, em¬
lékezetét.

Maguk a krónikák mondják, hogy a turul¬

madár afkiralysag koráig volt őseink hadi

jelvénye; és valóban a XI. századtól kezdve

| á sem történeti emlékeink

sem a
nem említik ilyeniil.

ZENT ISTVÁN idejétől kezdve
az uralkodóház czímerének meg¬
© állapításánál más, sokkal bizto¬
sabb alapra támaszkodhatunk, mint a ha¬
gyomány, melynek sok száz évvel későbbi
krónikák a tolmácsai. Ez a biztosabb alap:
a királyi pecsét és a folyó pénz. A kettő
közül czimertani szempontból értékesebb az
első; mert a pecsét, mely a királyi akarat
látható jele, mely erőssé, befejezetté tesz
intézkedést, kegyelmet, parancsot, mindig
nagyobb ellenőrzés alatt állott és nagyobb
gonddal készült, mint a tömegesen gyártott,
a mindennapi használatra szánt pénz, mely¬
nél a felület kicsiny volta sem tette lehe¬
tové, hogy rajta a királyi jelvényt oly pon¬
tosan, oly gonddal ábrázolják, mint a na¬
gyobb terjedelmű királyi pecséten.
Sajnos, úgy a pecsét, mint a pénz teljes
két századon át rejtve tartja előttűnk a

királyi család jelvényét. A kírályi pecsét

jéig egyoldalú, egyképű pecsét, melyen csak
a király trónoló alakja látható az uralko¬
dói méltóság jelvényeivel, fején az egyszerű
nyilt koronával, kezében a birodalmi pál¬
czával és almával; hozzájárul a megfelelő
körirat, Mind a két oldalukon kinyomott
pecsétjeink között az első II. Gejza ólom¬
bullája, melynél a pecsét hátlapján lett volna

ként a pápai ólombulláknál, csak az ural¬

342

földön szintén így van. Czimeres jelvények
pecséteken szórványosan a XI. század óta
lépnek fel, de még igen ritkán; sűrűbben
jönnek elő a XII. század folyamán, de ál¬
talánossá csak a század vége és a követ¬
kezőnek eleje óta válnak, ugyanabban az
időben, mikor az Árpádok családi czímere,
minden előzmény nélkül, a maga teljes ki¬
fejlettségében lép elénk Imre kirdly arany¬
bulláj

Nem kedvezőbb az eredmény, ha király¬
ságunk első két századából fenmaradt pén¬
zeink hosszú sorozatán tekintünk végig.
JI. Béla király idejéig nincs egyetlenegy

érmiink sem, melynek ábrázolásában akár

a királyi czímer valamely alkotó részére,

akár egyáltalában valamely czimermoti¬
vumra ismerhetnénk rá. Egyenlőszárú vagy (
hosszúkás keresztek, csillagszerti képek, há¬
romszégek, körök és félkörök, ki- és befelé
forduló félholdak, számtalan változatban lát¬
hatók az érem azon oldalán, a hol czímert
keresnénk.

III. Béla egy érmén azután egyszerre fel¬
lép a későbbi királyi és állami czímernek
egyik alkotó része, a kettős kereszt, kétség¬

telenül még nem mint czimer, hanem mint

utódai alatt ís nagyon szórványosan és
mellette az egyszerű kereszt még hosszú
ideig látható érmeink veretén.

A heraldika a XII-XIII. századok talál¬
kozását jelöli meg azon időpont gyanánt,
mikor a középkori czímeres intézmény meg¬

nak is ebből7az időből való a legrégibb em¬
léke, Ez a legrégibb emlék pedig a kirdly¬
nak, tehát Árpád törzse egyik sarjának a
czimere. A meglehetősen komplikált czimer
a maga egészében, minden részletével együtt
a királyé és nem lehet arra gondolni, hogy
annak valamelyik része az államot, az or¬
szágot illeti meg; mert ebben az időben az
uralkodói és az országos czímer — a ró¬
mai szent birodalom sasa és a jeruzsálemi
királyság keresztje kivételével — még min¬
denütt egy volt. Ez a nagybecsű ábrázo¬
lás tehát az Árpádok uralkodó családjának
legrégibb reánk jutott czímere.

A legelső királyi czímer Imre király
aranybulláján látható, mely egyetlen egy