Stranica 398 [398]
OCR
képét taldljuk a Turóczi krónika augsburgi kiadásában, ennek azonban semmiféle ikonografiai értéke síncs. Szent-László utódjának, Kálmán királynak külsejéről a krónika leírásából értesiilink. Úgy mondják: púpos, sánta, kancsal és selyp volt; ezt azonban nem szabad szóUralkodásának történetéből világos, hogy ha nem is volt szerinti értelemben venni. valami daliás növésű, mint Szent-László s habár minő fogyatkozásai csakugyan voltak is, a mi hihető fermetének valahadra alkalmas és csatákban forgó, vitéz fejedelem volt. A Képes Krónika miniátora a szövegnek megfelelően púposnak festi, pél Kálmán király a főpapok közbenjárására kibékül Álmos herczeggel, az utóbbi tal. alapított edlőmöti egyház felszentelésekor (A Bécsi Képes Krónikából.) dája azonban alig találhatott követőkre; a Turóczi Krónika mindkét kiadásának illusztrátorai már nem vesznek tudomást alakja hibáiról, s a XIV. századi művészszel abban is ellenkeznek, hogy a papi pályát is próbált uralkodót csupasz ábrázattal rajzolják. A Képes Krónikában s részben Turóczi úgy ILIstván, mint Álmos herczeg. fia II. (Vak) Béla, továbbá II. Géza s az utána jövő kiskorú királyok képeit, de ez apró illusztráczióknak kevés hitelt tulajdoníthatunk. A festő a krónika szavainak megfelelően hol fiatal, hol meg öreg alakot rajzol; az előbbiek arcza csupasz, az utóbbiak szakált viselnek. Mindezek az uralkodók sokkal kisebbek voltak, mintsem hogy emléküket egy emberöltőn túl 334 megőrizték volna, Nagy elődök kis utódait, kivalt ha soraikat kiváló egyéniség követi, hamar elfelejtik. Ilyen kíváló alakja történetünknek III. Béla kírály, a ki e korban szokatlanul majdnem negyedszázadra terjedő Vak (11.) Béla király és neje az aradi országgyűlésen. (A Bécsi Képes Krónikából.) dása alatt úgy itthon, mint a külföld előtt tiszteletet szerzett koronájának, s méltónak mutatkozott nagy elődjére: Szent-Lászlóra, a kit példaképül választott s kinek szentté avatását kieszközölte. Ám a krónikák s a késői ábrázolások után róla sem mondhat nánk bizonyosat, ha a véletlen szerencse meg nem őrzi s napfényre nem juttatja tetemeit, az egyedülieket, a melyek Árpádházi kírályainktól még megmaradtak, mert hiszen a többiekét nemzetünk mostoha sorsa, külső ellenség s kegyeletlen hazafiak barbársága rendre megsemmisítette.
