Oldal 397 [397]
vidre hagyott fiirtés haj. Tegyük még ehez,
a mit a legenda mond el róla s előttünk
áll nagy királyunk képe: eErős karú, ékes
ábrázatú, s tagjai, miként az oroszlánéi,
izmosak ; termete magasságával fővel ha¬
ladá meg a többi embereket, úgy, hogy...
már külseje miatt is méltónak tünt fel a
kirdlyi koronára. s
Valóban nehéz is lenne olyan egyénisé¬
get, a minőnek Szent-Lászlót a történelem
mutatja, másformának elképzelniink.
Örök vesztesége nemzetünknek, hogy a
nagy király lovas szobra, — melynek, saj¬
nos, még csak egyetlen képe sem maradt
korunkra Váradnak török kézre jutása¬
kor elpusztult. Kortársak és későbbi utódok
egyaránt elragadtatással emlékeznek róla.
rténeti szempontból fogalmat
ad a Kolozsvári testvéreknek egy másik
lovas szobra : a prágai Hradsin egyik te¬
rén álló Szent-György, mely szerencsére
kikerülte az idők rombolását s majdnem
teljes épségben maradt ránk. Hogy azon¬
ban, minő állásban, miként fegyverezve
milyen arczczal ábrázolták a kiváló művé¬
szek a hős és szent uralkodót, inkább csak
sejthetjük. Azt, a mit Czobor Béla ki¬
ae : ee
váló gállapi
tott, hogy t.i. a herma feje már arczkifeje¬
zésénél fogva is azonos lehetett a szoboré¬
val, bátran elfogadhatjuk, annál is inkább,
mert egy Szent-Lászlót ábrázoló XV. szá¬
zadi kis műremek, egy bronz-dombormű
megerősíti ezt a feltevést. Ez az eddíg cse¬
kély figyelemre méltatott emlék a Győri
Antifonale néven ismeretes, egykor talán
Bakócz Tamás primás birtokában volt óriási
karkönyv egyik bronz sarokverete, melyen
mintegy tenyérnyi nagyságban van Szent¬
László kidomborítva, A király ágaskodó
lovon ül, baljával a kantárszárat tartja, jobb¬
jával bardjat csapásra emeli. Arcza annyi¬
ban hasonlít a hermáéra, hogy itt is nagy
szakál köríti, bajusza s nyitott koronával
fedett fürtös haja van. Tagjait teljes gótikus
vértezet borítja, ez azonban már nem felel
meg a XIV. századnak, míg nyerge s lová¬
nak szerszáma határozottan a megelőző
időkre mutat. Az ágaskodó mén tartása,
a mód, a mint a lovag a paripáját megüli,
a prágai szoborra emlékeztetnek.
Nem mernők állítani, hogy ez a kis,
szűk térre szorított dombormű hű képe a
Váradon egykor állott szobornak, de vi
szont kétségtelennek tartjuk, hogy készítője
előtt az országszerte ismert bronzképmas
lebegett, sőt talán rajza is ott feküdt. Kér¬
vonalaiban, a ló és lovasa tartásában, moz¬
dulatában híven követheti az eredetit, csak
a
a viselet
tér el tőle, a melyeket sem az emlékezet nem
bírt hűen megőrizni, sem a vázlatos rajz
nem adhatott vissza. E három: a prágai
szobor, a győri dombormű
s a herma alap¬
ján mindenesetre meg lehetne csinálni az
elpusztult nagyváradi szobor megközelítő
hasonlóságú mását.
A XV. század folyamán Szent-László
ábrázolásai ismét némi változáson mennek
át. A hős szakála meghosszabbodik, haja,
a kor divatja szerint válláig leér, arcza
elveszti jellemző vonásait, s mintegy szeli¬
debbé, szenthez illőbbé válik. Öltözete több¬
nyire teljes gótikus vaspánczél és erre öl¬
tött palást. Kezében a rövid nyelű rég
magyar szekercze helyett rendszerint hosszú¬
szárú alabárdot találunk. Egészben véve
az alak elveszti magyaros jellegét s inkább
németet mutat, még ott ís, a hol kétségte¬
lenül ki.
Ilyen alakban több szárnyas-oltár képén,
itáliai művész keze alúl kerül
szobrokon s pillérek. faragványain találko¬
zunk vele. E korbeli képei közt a legtetsze¬
tősebb a már két ízben ís emlegetett sze¬
peshelyi főoltáron levő. Figyelemre méltó,
hogy ez időben már többnyire gyalogosan
ábrázolják, csak elvétve lovon ülve. Lovas