Stranica 396 [396]
OCR
templomok nyujtanak példákat, a legszebbet a veleméri. a melyben a daliás király a XIV. század festői öltözetében jelenik meg. Már a század vége felé a régies kétágú szakál teljesen eltűnik s innen kezdve hosszú, egybefolyó körszakál jellemzi László kirdly összes képeit. A festett ábrázolásoknál jóval nagyobb fontosságot tulajdonít a közvélemény László kírály hermájának. E remekmivii ezüst fő 1390 1395 között, valószinűleg a híres Kolozsvári Márton és György testvérek műhelyében készült, akkor, a mikor a váradi székesegyházzal együtt a szent kirdlynak ott őrzött ereklyetartó fejszobra is tűzvész áldozata lett. Ez is az ábrázolásoknak a XIV. század végét jellemző csoportjába tartozik s a kírályt nagy körszakállal, bajuszszal mutatja. Az arczban van valami egyéni; magas homloka, kiálló arczcsontjai, sasorra, előreálló álla hatalmas egyéniségre vallanak s méltók a krónika által is királyi ábrázatúnak mondott László királyhoz. És ez az erőtelj esetleg még a hajviseletben. Ha a tizennegyedik század elején, vagy még korábban készült (s oklevelek hivatkozásai, a melyek a Szent-László fejére tett eskükről szólnak, inkább az utóbbi esetet gyaníttatják), akkor szakála a falképeknek megfelelően kétágú, bajusza gyér, lefelé hajló, vagy teljesen hiányzó lehetett, haja pedig rövidebb és nem volt olaszosan koszorúszerüleg a fő körül illesztve. A Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek egy XIV. századi, i dúsan aranyozott hermát, a melyet a múlt század elején a trencséni városházán találtak s a mely, valószínűleg csak lelőhelye után elnevezve, hosszú ideig «Trencséni Csák Máté mellszobra» gyanánt szerepelt. A szépen megmintázott fő magas homlokú, kiálló arczcsontú, hajlott orrú férfit ábrázol, két hegyes ágba eresztett körszakállal, ezzel egybefolyó bajuszszal, fűrtös hajjal; fején a hajdan rajta volt koronának már csak a helye látszik. Ha nem kétségtelen hítelű megmintázott fő nem lehetett a készítő művész képzeletének szüleménye. A váradi székesegyház előtt ott állott a Kolozsvári testvérek pompás szobra, a mely a szent királyt lovon ülve, felemelt bárddal ábrázolta, s a herma készítőjének ehez kellett alkalmazkodnia, különben az ellentét a képmásúl ismeretes szobor s az ereklyetartó között megbotránkoztatta volna a jámbor szemlélőt. Vannak, a kik a szobor valóságos fejének másolatát látják a hermában s így magyarázzák, miért ábrázolja az utóbbit a mester felfelé tekintve s ennek megfelelően összeránczolt homlokkal. Viszont a régibb, a tűzben megolvadt ereklyetartó fő a szoborhoz szolgált mintáúl. Ekként bizonyosra vehetjük, hogy a XIV. századi, máig fenmaradt hermában ennek az örökre elveszett régibbnek a másolatát bírjuk s ennek segítségével egyfelől a régi ereklyetartót, másfelől a lovasszobrot ís annyira a mennyire elképzelhetjük. éri a váradi régi herma egy perczig gondolnánk egyebet, mint hogy az áll előttünk, oly sok a rokonvonás ennek s a kétökéletes pusztulásáról, sem sobbi Szent-László-főnek a formáiban. Azonban még így sem lehetetlen, hogy SzentLászlónak másik, a XIV. század első felében készült fej-ereklyetartójával van dolgunk, a melyben a Váradon volt koponyának valamely részecskéjét, particuláját mint a hogy egyházi műnyelven nevezték — őrizték. Nemcsak egy példa van rá, hogy szenteknek három, négy s talán több hermája ís volt, mert hiszen fej-alakú tartót nem csupán teljes koponya-ereklye, hanem annak bármilyen csekély töredéke elhelyezésére is készítettek. Ha már most a múzeumi hermát a Szent-Lászlóé gyanánt agnoszkáljuk, akkor egy lépéssel közelebb jutottunk az elveszett Árpádkori fejszobor ismeretéhez. A sok adatból, ha a lényegtelenebb részletektől eltekintünk, Szent-László királynak al A régi herma arezjellege szükségkép megegyezett a későbbiével, azonban éppen abban térhetett el tőle, a mi a korábbi falfestmények László királyait a későbbiekétől megkülönbözteti, t. i. a bajusz- és szakál, által fentartott arczképét ilyen formán rajzolhatnék meg: magas, nyilt homlok, boltozatos, ívelt szemé sasorr, kiálló arczcsontok, kétágú, rövidre ök, merész szabott szakál, ezzel összefolyó bajusz, rö
