Stranica 395 [395]
nak valaminő alapja, vagy csupán a mű¬
vész szeszélye hozta magával, adatok híján
nem lehet eldönteni.
Királyaink közt népszerűségre Szent¬
Lászlóval,
történetünk e nagy alakjával,
egyik sem vetekedhetik. Ennek megfelelően
képeinek száma is feltűnően sok, s a mi
legnevezetesebb, képei mind közös, a ha¬
gyomány által fentartott típuson alapulnak.
Egykorú képe nem maradt; azt az ala¬
kot, a mely egyetlen, erősen megkopott pe¬
csétjén látható, semmiféle kapcsolatba nem
hozhatjuk igazi külsejével. Épp úgy nem
vehetjük számításba azt az ábrázolást sem,
a mely az alli
ólag Szent-László királyi
palástjából készült zágrábi miseruhára van
igen gyarlón ráhímezve, habár a király
neve ís mellé van varrva. Legkorábbi ké¬
peül tehát azt a falfestményt kell elfogad¬
nunk, a mely a már említett zsegrai tem¬
plomban a Szent-Istváné mellett látható.
Ez a kép életnagyságban, egész alakban
ábrázolja László királyt. Tulságosan ma¬
gas, sovány alakját a későbbi szokástól
eltérően nem hadi pánczél, hanem hasított
ujjú, biborszínű, hosszú köntös fedi. Arcza
kerekded, kifejezéstelen; benne valaminő
hűséget alig kereshetnénk. Az egyetlen rész¬
let rajta, a melyre súlyt fektethetünk, az
arczát körítő szakál, a mely állán két he¬
gyes ágba van eresztve. Idegeniil hat ránk,
a kik a magyart bajusz nélkül el sem tud¬
juk képzelni, hogy a művész a királyt be¬
retvált felső ajakkal, teljesen bajusztalanul
ábrázolja. Sajátságos módon ez a különös
ábrázolás a száz évvel későbbi Képes Kró¬
nikában megismétlődik, de csak a még
fiatal László koronázását feltüntető képen ;
már a hol mint szentet, szokott jelvényé¬
vel, a bárddal, önállóan festi le a miniá¬
tor, ott körszakállal s evvel egybefolyó ba¬
juszszal ruházza fel.
A XIV. századból a nagy emlékű szent
királynak számos képmása ismeretes; le¬
gendáj
Különösen a leányrabló kúnnal vívott küz¬
festőinknek kedvencz tárgya volt.
delmét szerették megfesteni, bizonyosan a
megrendelők kívánságára. Szent-László éle¬
tének e jelentőség nélküli, de romantikus
epizódja, mely a középkor harcz- és ka¬
landkedvelő magyarjának figyelmét szem¬
331
mel láthatólag inkább világi, mintsem egy¬
házi vonatkozásaival kötötte le, a XIV—
XM. században kifestett templomokból rit¬
kán hiányzik.
E képeken tanulságosan megfigyelhető,
miként módosul az egyes korok ízlése és
felfogása szerint a szent ábrázolása, a nél¬
kül, hogy alapjában véve megváltoznék.
A korábbiakon még a kétágú szakállal ta¬
lálkozunk, de már bajusz járúl hozzá.
Igy van lefestve a szepesmegyei Visfalu
templomának Károly-Róbert korabeli fres¬
kóin. Később mind hosszabbá válik a sza¬
kál, a mint azt e korszak olaszos viselete
a valóságban is magával hozta; de a tra¬
díczióhoz képest még mindig kétágú. Erre
különösen az Aquilla János által kifestett