Oldal 369 [369]
Az a pár ember, a ki 1083-ban, Szent¬
István szenttéavattatásakor, még emléke¬
Zett red, mind nagyon komoly, szomorú
embernek rajzolta őt a kérdezősködök előtt.
sAjkán alig jelent meg mosoly, — mondo¬
gatták — s arcza olyan volt, mintha min¬
dig Krisztus ítélőszéke előtt állana, (26)
Az 1083-iki elbeszélők ugyanis mind csupán
élte végén ismerték Szent-Istvánt. Hiszen
ha 1083-ban 70 évesek voltak, akkor is
1038-ban még csak 25. évüket taposták, s
élte végén már Szent István csakugyan
nagyon szomorú volt,
Egy, ha nem is nagyon hosszú, de ret¬
tentően küzdelmes, szenvedésekkel, fáradal¬
makkal teli élet gyümölcsét: a belsőleg nyu¬
godt, virágzó, keresztény Magyarország fen¬
maradását szerette volna akkoriban Szent¬
István biztosítani és látszólag épen ez nem
sikerült neki! Sejthette a bekövetkező bel¬
háború iszonyatosságait, a magyar haza
létének ingadozását,
Ámde mégis, a mit nem érhetett el annyi
töprengéssel, annyi gonddal és óvó intéz¬
kedéssel, elérte később nevének varázsával,
Megteremtette a magyarban a törvénytisz¬
teletet! A mihez Szent-István neve, intéz¬
kedése fűződött, az előtt meghajolt, azt
fentartotta, mert helyesnek itélte. Ekként
nálunk is megkezdődött a törvények, szo¬
kások, intézmények állandósága, a folytonos
rombolás és visszaesés helyett a fokozatos
haladás!
Szent-Istvánnak ez érdemét is felismerte
és megénekelte egy régi magyar ki
szavait bizonyos értelemben ma is elfogad¬
hatjuk:
Mundi reges moriendo
Regno finem faciunt
Sed hic sanctus terminando
Terrenam potentiam
Sumpsit regnum, inchoando
Sempiternam gloriam.(27)
E világ kirdlyi holtukkal
Uralmuknak végét vetik,
De e szent, elvégezvén
A földi hatalmat,
Országot nyert, elkezdvén
Az örök dicséséget.
ZENT-ISTVÁN UTÁN Szent¬
| László daliás alakja ötlik sze¬
miinkbe. Nem emlegetik törvé¬
nyeit, pecsétje romokban maradt reánk, de
emlékét mélyen szívébe, mélyen szeretetébe
véste a magyar nemzet; mert nem feledheté
df az ald te ave k
iránt, és a keresztény lovagot, a gyöngék
védelmezőjét tisztelé benne.
Szent-László e tiszteletet meg is érdemlé.
Első nagy csatája, a kerlési diadal alkal¬
mával förtént, hogy egymaga utána vág¬
tatott a magyar leányt elrabló kúnnak.
Birokra kelt a rabjáért, az életéért küzdő
kúnnal, s bár maga is megsebesült, meg¬
győzé, megölé azt, s a leányt megszaba¬
dítá. A későbbi másolók mindenféle sület¬
len. megjegyzésekkel, közbetoldásaikkal el¬
ékteleníték ez esemény első leírását; de a
magyar nemzet köztudatában csakis mint
tiszta, önzetlen, szeretetből véghezvitt jócse¬
lekedet élt az.
E megragadó, kegyes cselekmény eleintén
nem annyira a költőket, mint inkább a kép¬
írókat ihlette meg. Sem a Szent-László tisz¬
teletére készült zsolozsmás versekben, sem
a különálló, napjainkra maradt, öt hym¬
nusban nincs szó a magyar leány szaba¬
dításáról. Ámde nem egyes képben, hanem
egész képsorozatban megvolt az örökítve,
mai tudásunk szerint Turnischa (Zalam.),
Kassa, Zsegra (Szepesm.), Bögöz, Füle,
Homordd-Szentmarton, Bibarezfalva (Ud¬
varhelym.), Sepsi-Killyén, Besenyő és Ge¬
lencze (Haromszékm.) egyhdzaiban. (28)
Ha ez egyházakat fekvésük szerint a
térképen elhelyezzük, úgy tűnnek fel azok,
mint egy nagy körnek szélső pontjai, Ha
e kör középpontját keressük, úgy találjuk,
hogy az a nagy magyar alföldön, Nagy¬
Váradtól kissé nyugotra esik.
Nagyon természetes dolog is, hogy a nagy¬
váradi egyházban, Szent-László sírja főlé
kel, hanem szines
írták fel először nem beti
képekkel a gyöngéket védő, igaz, keresztény
lovag dicséretét. A bögözi képsorozat épen
azzal ís kezdődik, hogy a nagyváradi vár¬
ból
bor nő és könyörögnek a már lovon ülő,
csatába induló Szent-Laszléért, (29) Nagy¬
Váradról terjedt azután e képsorozat kelet,
na püspök, kijön egy csoport jám¬