OCR Output

ak Szent-Péter
Pal ues (A Baal Reges Ket 20h)

Három férfiú: Szent-István, Szent-László,
Szent-Imre és két nő: Magyar Szent-Er¬
zsébet és Boldog-Margit jutottak ekként a
magyar nemzet lelki szemei elé. Példáju¬
kon lelkesedve emelkedhettek őseink Isten¬
hez, tetteiken buzdulva gyakorolhatták a
vallásos, jó cselekedeteket.

Hozzá még Árpád szent ivadékai nem
voltak csupán általános mintaképei a vallá¬
sosságnak, Mindegyik lelkén drága gyéngy¬
ként ragyogott egy-egy olyan lelki tulaj¬

k

rendet és békét a gonosztevők ellenében
szigorú törvényekkel biztosította, s így ha:
zánk fenmaradásának alapjait megveté.
Maga Szent-István küzdelmes hadjáratait
tartotta élete legnagyobb cselekedeteinek.
kortársai egyrészt lovagiasságát, másrészi
jámbor hiveivel való szelid bánásmódjái
bámulják; a magyar nemzet azonban kü
lönösen mint bölcs törvényszerzőt tisztelte.
E tisztelet azután mindinkább növeke¬
dett, Az egykorúak az akkori szokás szerint
egyik kezében országalmával, másik kezé.
ben lándzsával ábrázolják őt (mint pl. a
koronázó paláston); de a későbbiek a kard
vagy lándzsa helyett kormánypálczát adnak

kezébe, mert, a mit a kormánypálcza jelez
a helyes igazgatást, a bölcs törvényszerzést
tartják az ő legnagyobb érdemének, Maga
a Bécsi Képes Krónika festője is azon lap
hol a Gyulával, majd a hol a

elején, a
Kajánnal (Kean-nal) vívott harcz leírásá¬
hoz fog, mint a megkötözött Gyulát kor¬
holó, győzedelmes királyt, lován, illetve a
győztes bajvívót, lováról leszökve és Kaján
mellére lépve ábrázolja ugyan, de az alatta

levő kezdőbetűbe már megint Szent-István¬

nak kormánypálczát tartó képét festette bele.

S nem is csodálkozhatunk rajta, hogy

donság, a melylyel ő a magyar
különösen javára vált és fenmaradását elő¬
mozdította.

E végből mutatjuk be őket, bár csak rő¬
viden és főbb vonásokban, egyenként.

YILVÁNVALÓ, a szigorú bírálat
előtt is megálló bizonyítékokkal
nem tudjuk igazolni, hogy épen
építtette volna Fejéregyházát
Árpád sírja mellé, de ha a porló tetemek
védelmét nem is tulajdoníthatjuk biztosan
néki, Árpád lelke nagy alkotásának, a ma¬
gyar hazának megmentésében döntő része
volt.

Szent-István a főurak hatalmát megsem¬
misítvén, az ország egységét gyökeresen
helyreállítá; az egységet biztosító királyi
méltóságnak felsőbb, külföldön is elismert
szentesítést nyert; a nemzet osztályainak
jogait és kötelességeit megszabta; a belső

306

Szent-Istvannak . országrendezői, törvény¬
szerzői bölcsesége oly mélyen belevésődött
a XII—XIV. századbeli magyarok elmé¬
jébe. Utódjának önkényes, felforgató intéz¬
kedései s az 1046-iki forradalom fenekestül
feldulták az ország belső békéjét. 1077-ig
sem J, Andrásnak, sem utódainak nem volt
módjukban, hogy a nekivadult zavargókat

bizt

I a ee
az élet- és vagy!

go! egészen helyeeallireak.
Természetes, hogy ekkor az ország java¬

része Szent-Istvan erős kezű kormánya,

belső békéje után sóvárgott, s még termé¬

szetesebb, hogy cise Szent-Jstvannak ama
leked iG

és törvényeit, a
melyekkel az élet- és vagyon-biztosságot
fentartotta, mindenki helyeseknek, bölcseknek
tartotta s tekintélyük előtt meghajolt. Viszont
ebből származott később az a törekvés, hogy
minden fog, minden helyes szokás eredetét

Szent-Istvá szerették vi , mert

Szent-Istvan nevének varázsa minden ellen¬

kező szót elnémított, s az ő reá való hívat¬