OCR
Endre a szentföldre. Tehát nem igen sé tette reményének meghiusuldsa. A latin császárok csekély jövedelmű trónján a könnyűjól magát. a legtekintélyesebb fejedelem, A tervtelenül sietett De gyermekeinek házasítása a keha nem is követelte a latin császárságot, a magyar kírályi ház befolyását a keleti ságot óhajtott. Mikor még a pápaság és zavarva, Endre nagyon szerette volna elje rikkel. Ez a házasság, ha sik nyodalmakat okozott volna a magyar polifikanak, mely a pápaság jóindulatában egyik legszilárdabb támaszát találta. Bizott ís a pápa Endrétől segítséget kért. De sógora, aquilejai patriarkha lebeszélték Endrét a segítségadásról. E főpapok azon voltak, hogy megbékítsék a császári a pápával. Különben is 11. Frigyes, ki majdnem cserbenhagyta Németországot és olasz ural mának megerősítésével volt elfoglalva, csak közvetve érdekelte a magyar politika körét. nak növekedése kényelmetlen volt a bajoroknak, de a cseh és a magyar kírályságnak ís. És köztudomásra jutott, hogy a nagyravágyó és izgága Harczias Frigyes Endre, Venczel kiralylyal, csével, megfenyítette a herczeget. JV. Bélát uralkodása elején a német csátőle a JNJ. Istvántól J. Frigyesnek ígért, de közt, Béla pedig aligha vette komolyan az — ! ügyet. Sőt nemsokára II. Frigyes felé hajlott, mert a császár igen erélyesen lépett fel Babenbergi Frigyes ellen és majdnem kiszorította herezegségébdl. ÍV. Béla szerette volna ekkor arra bírni a pápát, hogy ne okozzon nehézséget a császárnak. Azonban Ér ép ez időtájt megújult a harcz a pápaság és a császárság közt. IX. Gergely kiátkozta Frigyest, a császár ép Róma ellen indult, ¢ midőn a tatárjárás és JV. Béla segélykéré- " . sének hírét hallotta. A császár s a pápa sajnálták Magyarország katasztrófáját, de a szenvedélyes küzdelmet nem hagyták abba. És a nagy pusztítás után Magyarországnak még volt elég ereje, hogy megtorolja Babenbergi Frigyes , lelketlen I ú Bab i pzsisdgat. Az utolsó gi elesett a magyarokkal vívott csatában. JV. Bélában rögtön felmerült a gondolat, hogy elfoglalja a babenbergi örökséget. Bár elég munkát adott neki az ország helyreállítása, úgy hitte, hogy nem szabad elszalasztania a jó alkalmat. Most a magyar kirdly meg akarta hódítani azt a földet, a melyről a X. század óta annyi támadás érte a magyarokat. Jól ismerve az európai viszonyokat, rögtön észrevette, hogy nem a Hohenstaufok hanyatló hatalmára, hanem a pápa barátságára kell támaszkodnia. A pápa örült a magyar király tervének, s készséggel támogatta. Azonban Bélának nem a sülyedő némef császársággal, hanem JI. Oitokar cseh kirdlylyal kellett számolnia. Ortokár szintén a pápa pártfogását kérte s IV. Incze zavarban volt, mert tartott attól, hogy a küzdő felek egyike, ha nagyon megszorúl, a Hohenstaufokhoz csatlakozik. Kézben- © járására tehát megegyezett a kér király úgy, hogy Ottokár kapta Auszíriát s Béla Stajerországot. Az Árpádok alatt ekkor érte el Magyarország legnagyobb kiterjedését. És / pedig elérte 13 évvel a tatárjárás után. De a stájerek nem bírtak megbarátkozni a magyar uralommal; s Ottokár kapott a jó alkalmon, hogy elvegye a magyar foglalást. Béla 1260-ban kénytelen volt lemon" dani Stájerországról. Ortokár veszélyes szomszéd volt, hatalmát » az Adriai tengerig terjesztette, birodalma a =
Structural
Custom
Image Metadata
- Image width
- 1280 px
- Image height
- 2003 px
- Image resolution
- 300 px/inch
- Original File Size
- 839.14 KB
- Permalink to jpg
- vis_000001/0304.jpg
- Permalink to ocr
- vis_000001/0304.ocr