OCR Output

állani Péter fogadtatása miatt és nem gon¬
dolt a kévetkezményekkel.

Henrik még 1042 őszén háborúval felelt,
de Pétert nem bírta ráerőszakolni a magya¬
rokra, Csak az ország északnyugoti részén
szerzett területet az István idejében elmene¬
kült András herczeg számára. Aba elüzte
a németek kegyeltjét; de Henrik az 1043-iki
hadjáratban sem bírta érvényesíteni aka¬
ratát, Igaz, hogy hadi sarczot kapott és

anak 4 delre nes

te az gi
met területet, de el kellett ismernie Aba
kírályi méltóságát. Ez eredmény az akkori
magyar ellenállás erejének nagyságát bizo¬
nyítja, mert a német birodalom akkor erős
volt, a német fejedelmek a trón körül cso¬

drálynak.

portosultak s nem volt a királynak annyi
baja a hűtlenekkel, mint II. Henriknek.
Azonban a magyar belső zavarok segi¬
tették a német királyt vágyának elérésében.
Az 1043-iki területveszteség is növelte a
magyarok elégületlenségét Abának, a nem
igazi Árpád-vérnek, kegyetlen uralma ellen.
Henrik ügyesen felhasználta az elégületlen¬
séget 1044-ben, és Aba, bár eleintén halasz¬
tani akarta a döntést, mégis megmérkőzött
az elszánt német lovagsereggel. Futnia kel¬
lett, és most a magyar történet egyik leg¬
szégyenletesebb jelenete következett. Péter
hűbérese lett a német királynak, sőt 1045-ben
meghívta a pünkösdi ünnepre III. Henriket
Székesfejérvárra, hová úgy ment a német
kírály, mint birodalma egyik tartományá¬
nak fővárosába. Magyarország megalázá¬
sát nagy örömmel ünnepelték a német biro¬

240

dalomban; a német király tekintélye emel- —
kedett. A lázongó lotharingiai Gottfried "
majdnem egy évi küzdelem után 1045-ben

a kirdly kegyelméért könyörgött. ‘

De Magyarország nem sokáig tűrte a :
szégyent. 1046-ban eliizte a német hitbérest ©
és visszahívta Arpad vérét,

J, Endre trénrajutdsét a német kirdly _
nem akadályozhatta meg. Mar erős sere¬
gével útban volt Olaszország felé, midőn
Péter gyászos bukásának hírét hallotta.
Nagyon meg volt indulva, de nem fordult ”
vissza. A keresztyénségnek s birodalmának
lényeges ügyeit kellett rendeznie Olasz¬
országban. Mint a clunyi eszmék buzgó
híve, lelkesedett az egyházi élet reformjáért,

ól. P kezdőbetűben.)

s meg kellett érnie, hogy 1045-ben pénzért
adták el a pápai széket. Henrik erélyes

harczra kelt a simonia ellen, kiragadta a
éa =haralmabol

pápaságot a római g
és német püspököt választatott pápának
1046 végén. II. Kelemen, a hajdani bam¬
bergi püspök császárrá koronázta a német
kírályt. Henrik csak 1047 nyarán tért vissza
a német birodalomba.

És így a német császár vildgbirodalmi
vágyai, melyek annyira megalázták Péter
idejében Magyarországot, most lehetővé fet¬
ték a független magyar királyság helyre¬
állítását. Endre ugyan évi adót és hadi¬
szolgálatra kötelezettséget igért a császár¬
nak, ha elismeri királynak. A király így
akarta távol tartani a császárt az ország
határától; de ís akarta ki¬
próbálni Endre igéreteinek őszinteségét, ha¬

Henrik nem