Stranica 237 [237]
OCR
kényes. Pedig mindez a kritika hagyományos álláspontján annál inkább feltűnhetett volna, mert a kiválasztott s jóformán egyetlen ütközetre szorítkozó mondai anyagnak | | élesen égével és korlá egyszerű. disharmonizal. A milyen változatosak és elevenek, valószerűbb vonások nélkül ís, a aa AAA z közt hullámzik. Hol az alkony melankholikus borúja, melyben a sülyedt magyar életet látja, hol a hajnal tűzes fénye, melyet fölidézni kívánna rá. E nemzeti hajnal támadásában történeti része van költeményének és hősének. A zilált, elnyomott, bizalmat- , lan magyar élet elé a magyar erőnek leghatal képviselőjét állítja, bb képét és pek, olyan egy és általái gokban maradók a jellemrajzok. Így Árpádé is, A költő ismételve leírja személyét s e leírások közül az a néhány sor, mely a Hadúrhoz imádkozó fejedelmet festi, szemben az ellen táborával, az alkony fényében, magányosan állva egy halmon: valóban festői, de merőben külső s kevéssé jellemző. Valójának rajza az epikai hősökről szóló közk aanialielk auelle aasaival merül ki: erős és vitéz, hívő és elszánt, bölcs és kegyelmes. Váltakozó jelzői: ravasz, erőszakos és a többi, nem sokkal vildgitanak meg többet, mint a legtöbbször ismétlődő párduczos mellékneve, Még azok közül a magyarosoknak tetsző vonások közül is, P i mikor az erő hitének és érzésének félkeltésére van szükség. Olyan nyelven, melyben már magában a nemzeti szellem diadala zeng, a történeti magyarság leghatalmasabb tettét, a honfoglalást idézi a «tehetetlen kors elé, melyet az idő ébredésre, tettre szólít, új honalapítás munkájára és kiizdelmeire. A költészet arany vesszeje új történeti feladatra szólítja Árpádot, Az ének, melyet Vörösmarty szerzett róla, Toldy szavával, nemcsak költői mű, hanem politikai tett volt. Az 1825-diki országgyűléssel megkezdődik reform-korunk, melynek halhatat lan, ébresztő előhangja a Zalán futása. Ugyane korban születik, ugyane közhan Iyeknek csírája A 4l felesillanik s a stil sérelme nélkül némi valdszeriibb fi ásékinálé-ni | bb y kindl: nincs , gazda gabban kifejtve egy sem. A minek a költő érzésében látta, az maradt képzeletében is: a hadak útjának köd-alakja, ki szorongatott utódainak segítségére siet; lássák ezek ne magukhoz hasonlónak, hanem minél féyesebbnek kinek
