Oldal 237 [237]
kényes. Pedig mindez a kritika hagyomá¬
nyos álláspontján annál inkább feltűnhetett
volna, mert a kiválasztott s jóformán egyet¬
len ütközetre szorítkozó mondai anyagnak
| | élesen
égével és korlá
egyszerű.
disharmonizal. A milyen változatosak és
elevenek, valószerűbb vonások nélkül ís, a
aa AAA z
közt hullámzik. Hol az alkony melankholikus
borúja, melyben a sülyedt magyar életet
látja, hol a hajnal tűzes fénye, melyet föl¬
idézni kívánna rá. E nemzeti hajnal táma¬
dásában történeti része van költeményének
és hősének. A zilált, elnyomott, bizalmat- ,
lan magyar élet elé a magyar erőnek leg¬
hatal képviselőjét állítja,
bb képét és
pek, olyan egy és általái
gokban maradók a jellemrajzok. Így Árpádé
is, A költő ismételve leírja személyét s e
leírások közül az a néhány sor, mely a
Hadúrhoz imádkozó fejedelmet festi, szem¬
ben az ellen táborával, az alkony fényében,
magányosan állva egy halmon: valóban
festői, de merőben külső s kevéssé jellemző.
Valójának rajza az epikai hősökről szóló
közk aanialielk auelle aasaival
merül ki: erős és vitéz, hívő és elszánt,
bölcs és kegyelmes. Váltakozó jelzői: ravasz,
erőszakos és a többi, nem sokkal vildgi¬
tanak meg többet, mint a legtöbbször ismét¬
lődő párduczos mellékneve, Még azok közül
a magyarosoknak tetsző vonások közül is,
P i
mikor az erő hitének és érzésének félkel¬
tésére van szükség. Olyan nyelven, melyben
már magában a nemzeti szellem diadala
zeng, a történeti magyarság leghatalma¬
sabb tettét, a honfoglalást idézi a «tehe¬
tetlen kors elé, melyet az idő ébredésre,
tettre szólít, új honalapítás munkájára és
kiizdelmeire. A költészet arany vesszeje új
történeti feladatra szólítja Árpádot, Az ének,
melyet Vörösmarty szerzett róla, Toldy sza¬
vával, nemcsak költői mű, hanem politikai
tett volt. Az 1825-diki országgyűléssel meg¬
kezdődik reform-korunk, melynek halhatat¬
lan, ébresztő előhangja a Zalán futása.
Ugyane korban születik, ugyane közhan¬
Iyeknek csírája A 4l felesillanik
s a stil sérelme nélkül némi valdszeriibb
fi ásékinálé-ni | bb
y kindl: nincs , gazda¬
gabban kifejtve egy sem. A minek a költő
érzésében látta, az maradt képzeletében is:
a hadak útjának köd-alakja, ki szoronga¬
tott utódainak segítségére siet; lássák ezek
ne magukhoz hasonlónak, hanem minél fé¬
yesebbnek kinek
<fejedelmi tekintete őrt dll». Az egészben
vergiliusi stílű éposznak ez a Homérra és
istenére utaló képe talán a legerősebb költői
fényű sugár, mely Árpád alakjára esik.
A magyar epikának az a remeke, mely¬
nek Zalánt
és minél hatal bbnak
üdvözölték, érkezett el
benne ; de diadalra készen és alkalmasan
megszületett az a költői alkotás, melyet
Horvát Istvánnal a hazafiúi lelkesedés várt
s a melyre az
nem
időknek szüksége volt.
A nemzetnek költőjében élő lelke szólal meg
Zalánban, hogy viszhangot ébreszszen haza¬
szerte, Ez az érzület volt még főképen az,
mely a nyelven kívül, a virrasztókat s utóbb
önséget elragadta, Vörösmarty
sa egészen áthatja tárgyát :
minden mozzanatában mintegy a maga
észésvilágának kifejezésére alakítja, mely
Sdai fölhevülések és elegikus elboruldsok
196
latban gyökerezik, ugyanez eszmekérben
mozog az epikai évtized másik két nagy
Árpád-éposza: Horvát Endréé és Debreczeni
Mártoné. Amaz, melynek Horvát István
Zalán feladatát szánta, csakugyan tovább
készült egy évtizednél s nem nyilatkoztatott
meg fensőbb költői tulajdonokat, mint szer¬
zőjének régibb dolgozatai. erős
nyelvű hexameterei az őshazából elköltö¬
zött magyarság kalandos, harczias, viszályos
útját éneklik : a tulajdonképeni honfoglalás
a tizenkét ének két utolsójába szorul, A cse¬
Régies,
lekvény krónikás folyamatú és nem költői
szervezetű s a mondától eltérve, történeti
források alapján, még az őshazában nem
Álmost, hanem Árpádot állítja a nemzet
élére,
ki hadával Volga tűremlő
Habjait át-szegvén, Etelének hajdani folder
Nemzeteket leverő harczokkal visszaszerezte.
Különben az egész, a klasszikai mithosznak
ís megpendítésével, szinte Horvát István fan¬
i eer Fateh
í verses népszerű
tetszik inkább, mint eredeti fölfogás és költői
erő alkotásának, Jellemrajzai a nagyhangú
és egyszínű szónoklatok árjába fulnak. Ár¬
Pádot sem eleveníti meg, ellenére a szám¬