OCR
életünk pangása és ernyedése, az egész rendszer kiáltó ellentéte természetünkkel, hagyományainkkal és érdekeinkkel : mindez szinte pusztulással fenyegetett, Az ellenállásnak, a red való erőnek és akaratnak nyomai a nemzetben még alig mutatkoztak, csak egy pár író lelkében villogtak. Talán leghevesebben Horvát Istvánéban, ki a költészetnek sziveket dobogtató szavával Arpadot szeretné megszólaltatni a nemzeti becsület érdekében, Horvát Endre végre vál lalkozik ; de tíz-tizenkét évre számítja, míg elkészülhet époszával. Azonban nehány év mulva kiderült, hogy nem az ő küldetése volt Árpád emlékével idők kerekébe kapni. Nem a pázmándi hegyeken «emelnemzetének szívébe és az kedtek új életre Árpádnak dícső tettei», a mint Horvát István az Auróra első kötetében Árpád Pannonia hegyén czímű prózai epikai képében lelkesen jövendölte, hanem a Dunántulnak egy másik falujában, a tolnamegyei Görbőn, a hol egy fiatal jurátus honfiúi és szerelmi bánata költői lángelmé jének forrongásában nyjilatkozdst keresett Vérésmarty Mihály volt. Már a Fehérvár czímű ifjúkori ódájában kesereg a nemzeti elaljasodáson, mely szólni sem mer, mikor saz ősi véren nyert szabadság, honja felé, az egekbe készüle s a szent királyok árnyékait aposztrofálja: Oh héseinknek lelkei, várhat-e Az elfajult kor tőletek új erőt? Vagy nincs-e pillantattok is már Veszni menő unokáitokra ! A Zalán érzelmi motivuma itt csendül meg először szinte szenvedélyes keservvel, gadták, hogy a magában érzett legnagyobb erővel és a leghatalmasabb tárgygyal a legmagasabb czélra törjön. Csokonai hosszú tanulmánya és Horvát Endre aggodalmaskodó tervezgetése nélkül látott munkához. Olvasta Anonymust, még pedig valószínűleg magyar fordításban. A hexameteres formában, korának izlése szerint és talán Horvát Endre Zircz-ének, Szép Janos Kons y és y Székely Sandor Székelyek Erdélyben czimit époszdnak példájára, de meg a maga saja~ fos stilmiivészetének sugallatára is, habozás it, Cornides Daniel dualizmusa értelmében, Horvat nélkül állapodott meg. Mitholog: Istvan és Horvát János dolgozatainak útmuz tatásával szétte meg, Hadúr nevét Székely; től. kölcsönö vén, s a maga képzeletéből egészítette ki. Az alpári csatáról és Zalán futásáról Vörösmarty époszának megjelentekor már volt egy énekünk : Czuczor Gergely Augsburgi ütközetében az ösz Tiirtiil lelkesíti vele a kalandor dalidkat; de arra, hogy a honfoglalás mondái közül Vé marty épen ezt választotta ki tárgyaul : Czuczornak befolyást nem tulajdoníthatunk. Mert 1824-ben, mikor Tűrtül éneke az Aurórában megjelent, a Zalán futása már körülbelül készen volt. Megírásában nem telt el az egész esztendő s 1825. januárjában már kibocsátotta Vörösmarty az előfizetésre való fölhívást. Az irodalom lelkes elragadtatással fogadta a művet, mely ebben a korszakos esztendében meg is jelent. A meglepetés, melyet egy ismeretlen lángelmének egész fényéberi való hirtelen feltűnése támasztott; a varázs, mely érzületéből és nyelvéből áradt : szinte de Berzsenyi reménytelen lemondással, Hogy ez az erős érzelmi indíték Szent Lászlóról Árpádra vezette képzeletét, része lehetett benne barátjának, Egyed Antal bonyhádi plébánosnak, ki szintén a honfoglalásról tervezett egy soha meg nem írt hőskölteményt. Annál mohóbban látott Vörösmarty a maga titokban érlelt tervének kiviteléhez; hevét szította az a forrongás is, melyet az alkotmányunk halálos csapásaul szánt kormányrendeletek néhány megyében, így Tolnában ís, keltettek. Ihlete, sorsa, benyomásai ra5 ápráztatta a kritikát, Toldy bírálata a korabeli irodalmi közvélemény megnyilatkozdsa, Az ujságnak és gydkerességnek minden igézetével, egy andalító és izgató ható dikci6, melynél nagyobb lépést költői nyelvünk a zenének minden hatalmával századok folyamában sohasem tett; a részletek csodálatos bája, mely a képzelet tűndérjátékaiból s az erő és gyöngédség voődik : kezet és jellemrajz fogyatkozásait szinte elfeledtették, El azt, hogy a cselekvény zilált ágainak összefüggése laza, arányaiban ön a szer násaiból és hangjaiból sz
Strukturalno
Custom
Image Metadata
- Širina slike
- 1280 px
- Visina slike
- 1820 px
- Rezolucija slike
- 300 px/inch
- Veličina originalnog fajla
- 720.26 KB
- Permalink ka JPG-u
- vis_000001/0235.jpg
- Permalink ka OCR-u
- vis_000001/0235.ocr