Stranica 228 [228]
OCR
diadalmas Ugek, deli Álmos, párduczos Árpád, a kaczagányos apák és ifju leventék, kiknek láttára a költő szemének árja megindul, nemcsak a haza megszerzésére törnek, nemcsak Zalán bolgárai és görögjei ellen, hanem a hiitelenség, közöny, csiiggedés, léhaság ellen is, melyek a költő korának magyar lelkét fogva tartják. A honszerző és honszerzés képe a hon megfartásának kötelességérzetét van hivatva félverni az elernyedt nemzeti lélekben, Vörösmarty Árpádot a nemzet ébresztésére ébreszti fől. «Nézz Árpádra magyar, ki hazát állíta nemednek!» Ezt a czélzatot tisztán érezteti az éposz csodálatos szépségű elohangja, melyről Toldynak ifjú, de nem méltatlan lelkesedése írja, hogy: «majdnem a legszebb, vagy legalább al bb, mely a mű fennual foga gpimeskici abil. De talán még világosabban érezteti abban a Árpád ébrekís drámai költeményben, é . melyet 1837-ben az utóbb nem lett pesti magyar szinház megnyitására írt. A Sírszellem fölébreszti ezredéves nyugtából Árpádot, hogy tanúja legyen a már magára eszmélt nemzeti szellem alkotó munkájának és nehéz küzdelmeinek, a szellemnek, «mely a gyász múlt után a rém jövővel szembeszállni készs. De Árpád, a ki céltében országot alkotott, nem lehet puszta néző, Mint Alpárnál Viddint, az új honalapítás küzdelmei között a legveszedelmesebb ellenséget, a Részvétlenséget ő veri le és dobja a Rémek martalékául. A drámai prolog egyik főszemélye a Költő. Erős vonásokkal, ragyogó sorokban beszél Árpádnak belső harczait, lehanyatlását, százados álmát, új életre keltét, nagy törekvéseit. Hogy ez a Költő a nemzetnek mit beszélt Árpádról az idők folyamán: arról adni számot, feladata e kis dolgozatnak. "Vázlatosnak kell maradnia s inkább csak a lényegre, a felfogásra és fejlődésére fog szorítkozni, Az adatok teljesebb ismertetése és történeti kritikája tekintetében a feladatot Sebestyén Gyula A honfoglalás monddi-nak második kötetében kíváló buzgósággal oldotta meg, nemzetéről; elmondja . sorsát, 188 MINT JRODALMUNKNAK legnevezetesebb Arpad-kélteménye, Vörösmarty Zalánja, a nemzeti életnek egy borús korszakában keletkezik, műköltészetünknek legrégibb emléke is, mely Árpádot és a honfoglalást énekli, az országos közhangulat gyászában születik. Söt talán nem alaptalan az a föltevés, hogy Csáthi Demeter Pannóniás éneke, a honfoglalás dícső emlékének költői felújítása benső kapcsolatban van ezzel a hangulattal, belőle támad és neki szól. Szerzője megjegyzi, bú vala Magyarországban. bú, minden valószínűség szerint, a mohácsi hogy akkor írta, emikor nagy Ez a nagy vész gyásza volt, melyet az énekmondó «nagy gondolatjaban» egy sugárral törekedett enyhíteni. zengi, vagy inkább csak zörgeti a honszerzés dicsőségét, A Scythiából kíjött régiekről és vitézségükről emlékezik, a mint A honvesztés keservében a monda a szilaj, furfangos kedvnek és hősi erőnek, az észszel és karddal való győzelemnek i ézetével vonta be őket, A fehér ló mondája: a honfoglalásnak jóformán egész története, a mint a Nemzeti Krónika és hajtásai: a Bécsi és Budai Krónikák s Turóczi megőrizték; ez a központi monda, a Szvatopluk ellen vívott egyetlen döntő ütközettel, csak Anonymusnál szélesedik ki egész mondakörré, Csáthi Demeter nem tesz egyebet, mint négyes versekbe szedi a krónikát, egyetlen helyt, Arany éles megfigyelése szerint, valamely régi nép-ének öt sornyi töredékét szővén bele, de megfoghatatlanul elhagyvan Árpád kürt-áldomásának megragadó jelenetét. Jellemezni csak magát jellemzi: a közgyászban a mult fényén szívesen merengő magyar embernek. Árpádról nem mond többet, mint hogy ő a főkapitány s gazdagabb mind a többinél, meg hogy nagy öröm töltötte el szívét, mikor az ország nékiek adaték. Megszáll egy hegyen, közel Fehérvarhoz. A mint a krónika menje «ez az első hely; melyet Árpád g Re ci a honnan Fehérvár városát is Szent István király ott közelében telepitette». Nincs ugyan igaza Toldynak, a ki ezt a Noe-hegyet Nyéknek olvassa; de mégis a genius loci csodálatos erejének gondolatára vezet, mikor Árpád
