OCR
logiával aztán a Csab d: ügye el volt intézve s egyben a hun-magyar kapcsolat emlékét ápoló hagyomány is végleg el volt némitva. Az élő hagyományra utalt krónikások gfigyelő képességének fogyatékos volta még szembetiindbbé vált akkor, midőn Árpád környezetéről kellett beszámolniok. Hiszen a nemzeti krónika kánon-szövegének szerkesztői közt nem akadt írástudó, a ki meg tudta volna fejteni azt a titkot, hogy a monda miért beszél hét honfoglaló magyarról, sőt utóbb ennek analogiájára még hét honfoglaló hunról ís, De mivel a hagyományt elvégre sem lehetett egészen mellőzni, kezdték a hét magyart méltóságuk szerint minősíteni. Így lett aztán a névszerint is felsorolt hét hősből a krónikák hét kapitánya, hét vezére vagy fejedelme. A közkézen forgó XII. századi szöveg szerint az első volt Árpád, Álmos fia és Eleud (Előd) unokája ; a második Zabolch (Szabolcs), kitől a Csák nemzetség származott; a harmadik Gyula, kitől László Szabolcs, a második vezér vagy kapitány. (A Bécsi Képes Krónika szerint. Z kezdőbetűben) Gyula, a harmadik vezér vagy kapitány. (A Bécsi Képes Krónika szerint. T kezdőbetűben.) fia, erdélyi Gyula, Saroltnak, Géza fejedelem feleségének atyja származott; a negyedik Cund (Könd), a ki a Szvatoplukhoz küldött Kusid követ és Cupán (vagy Kupián) atyja volt; az ötödik Leel (Lél és nem Lehel), kitől a Zuád (Szóárd, vagy Szalárd) nemzetség származik ; a hatodik Werbulchu (Vér-Bulcs, vagy Vér-Bölcs); a hetedik pedig volt Urs (vagy Őrs). Mivel a XII. századi krónikák még azt is állították, hogy a magyarok ezt a hét vezért csak a honfoglalás megkezdésekor választották meg, III. Béla király jegyzője a következő század elején alaposan utána járt a dolognak és azt találta, hogy a hagyomány csakugyan tud a hetumogerről (hét magyerről), valamint tudja azt is, hogy a választás emléke nem a hét honfoglaló magyarra, hanem a felettük álló vezérre, vagy fejeadalékok aztán minket is meggyőzhetnek arról, hogy delemre vonatkozik. E becses a háromszáz éves magyar hagyomány még mindig híven őrizte a hét honfoglaló törzsfőnök szerepének és a keleten történt feje
Structural
Custom
Image Metadata
- Image width
- 1280 px
- Image height
- 1815 px
- Image resolution
- 300 px/inch
- Original File Size
- 772.23 KB
- Permalink to jpg
- vis_000001/0219.jpg
- Permalink to ocr
- vis_000001/0219.ocr