OCR Output

logiával aztán a Csab d:

ügye
el volt intézve s egyben a hun-magyar
kapcsolat emlékét ápoló hagyomány is vég¬
leg el volt némitva.

Az élő hagyományra utalt krónikások
gfigyelő képességének fogyatékos volta
még szembetiindbbé vált akkor, midőn

Árpád környezetéről kellett beszámolniok.
Hiszen a nemzeti krónika kánon-szövegé¬
nek szerkesztői közt nem akadt írástudó,
a ki meg tudta volna fejteni azt a titkot,
hogy a monda miért beszél hét honfoglaló
magyarról, sőt utóbb ennek analogiájára
még hét honfoglaló hunról ís, De mivel a
hagyományt elvégre sem lehetett egészen
mellőzni, kezdték a hét magyart méltóságuk
szerint minősíteni. Így lett aztán a névsze¬
rint is felsorolt hét hősből a krónikák hét
kapitánya, hét vezére vagy fejedelme.

A közkézen forgó XII. századi szöveg
szerint az első volt Árpád, Álmos fia és
Eleud (Előd) unokája ; a második Zabolch
(Szabolcs), kitől a Csák nemzetség szár¬
mazott; a harmadik Gyula, kitől László

Szabolcs, a második vezér
vagy kapitány.

(A Bécsi Képes Krónika szerint.
Z kezdőbetűben)

Gyula, a harmadik vezér vagy kapitány.
(A Bécsi Képes Krónika szerint. T kezdőbetűben.)

fia, erdélyi Gyula, Saroltnak, Géza fejede¬
lem feleségének atyja származott; a negye¬
dik Cund (Könd), a ki a Szvatoplukhoz kül¬
dött Kusid követ és Cupán (vagy Kupián)
atyja volt; az ötödik Leel (Lél és nem Le¬
hel), kitől a Zuád (Szóárd, vagy Szalárd)
nemzetség származik ; a hatodik Werbulchu
(Vér-Bulcs, vagy Vér-Bölcs); a hetedik
pedig volt Urs (vagy Őrs). Mivel a XII.
századi krónikák még azt is állították, hogy
a magyarok ezt a hét vezért csak a hon¬
foglalás megkezdésekor választották meg,
III. Béla király jegyzője a következő szá¬
zad elején alaposan utána járt a dolognak
és azt találta, hogy a hagyomány csak¬
ugyan tud a hetumogerről (hét magyerről),
valamint tudja azt is, hogy a választás
emléke nem a hét honfoglaló magyarra,
hanem a felettük álló vezérre, vagy feje¬
adalékok
aztán minket is meggyőzhetnek arról, hogy

delemre vonatkozik. E becses
a háromszáz éves magyar hagyomány még
mindig híven őrizte a hét honfoglaló törzs¬
főnök szerepének és a keleten történt feje¬