Stranica 219 [219]
a hunok és magyarok ősei a hagyomány
értelmében azonosak. Mivel látta, hogy a
hunoktól származtatott erdélyi székelyek
magyarok voltak, készséggel hirdette, hogy
Attila Árpád őse volt. Sőt arról is tudo¬
mást vett, hogy a honfoglaló magyarokat
Ruthénidban valamely más nemzetiségű
néptoredék fogadta s hogy e nép hagyomá¬
nyában is hét honfoglaló vezér szerepelt.
De mivel a XII. és XIII. század fordulóján
a Ruthéniában csatlakozó dunántúli
avar székelység őrvonalán már besenyő
telepek voltak, úgy okoskodott, hogy a
ruthéniai csatlakozók tulajdonképpen nem
hun¬
is hunok, hanem kunok, vagy kumánok
voltak. A ruthének legyőzetése után tehát
nyugodtan elbeszélte, hogy a kunok hét
vezére, «tudniillik Ed, Edumen, Etu, Bun¬
ger Borsu atyja, Ousad Ursuuru atyja,
Boyta, kitől a Bruksa nemzetség szarma¬
zik, Ketel Oluptulma atyja, midőn látták
Álmos vezér kegyességét, lábaihoz borúl¬
ván, meghédolanak».
Mivel a vezérek közt a dunántúli hagyo¬
mány Csabájának két fia, Ed és Edemén is
szerepel, rögtön tisztában lehetünk azzal,
hogy a királyi jegyző ismét a keleten csat¬
lakozó kozár-kabar eredetű erdélyi székelyek
mondáiból merített. Ezért beszéli el aztán a
dunántúli hun-avar és kozár-kabar hagyo¬
manyokkal egybehangzólag, hogy Ed és
Edemen a Mátra alatt telepedett le s hogy
tőlük Abák nemzetsége.
Ugyanott kapott földet Ousad (Acsád) és
fia Ursuur (Orsur) is. Tehát ugyanazon
származik az
a vidéken, a hol ma Kozér és Kozard
nevű helységeket találhatunk. Boyta és Etu
(Er) túl a Dunán, a tolna-baranyai Sárvíz
mentén telepedtek le; ott, a hol két Székely
két Szék, egy Székcső és három Kozár
nevű helység keletkezett. Mind megannyi
bizonyítéka annak, hogy a királyi jegyző
helyes nyomokon elindulva a keleten csat¬
lakozó kozdr-kabar székelység hagyomá¬
de mivel ugyane hagyomány
seinek őseit a bihari kozárok¬
kal harczoló keleti székelyekben már fel¬
ismerte, a Mátra vidékén letelepedett kozár
eredetű székelyeknek és túl a dunai társaik¬
nak őseit összetévesztette a mátrai kunok
őseivel. Holott II. István király e kedvelt
bf)
népeiről nem lett volna nehéz megtudni azt,
hogy őseik a besenyők nyomán csakis a
XI. század derekán jelentek meg először
Magyarország területén.
A királyi jegyzőt III. Béla kanczelláriája
alaposan meggyőzte arról, hogy a foglalás
jogán birt földek urainak genealogiai mon¬
dáit még történeti szempontból is tisztelet¬
ben kell tartani. Ezért jelöli meg mindig a
legrégibb ismert őst, az ős utódját s lehe¬
tőleg az őstől származó egykorú nemzetsé¬
geket is. Elképzelhetlen tehát az, hogy
Ed és Edemen atyját, Csaba királyfit ne
ismerte volna. Róla csak azért nem emlé¬
kezett meg, mert vele a kronologiailag ért¬
hetetlennek tetsző hun-magyar történeti kap¬
csolatot kellett volna szóvá tennie. Mivel
az énekmondók hiszékeny hallgatóival a
krónikásnak nagyon kényes dolog lett volna
nyiltan perbe szállani, a Csaba-monda hi¬
veit a dunántúli hun-mondák egyik réve¬
désének kiigazításával kapcsolatban hall¬
gattatta el. E mondákban ugyanis Kadocsa,
a hét hun vezér egyike, Szóárd pedig
Attila király fővezére volt. A királyi jegyző
a genealogiai mondákból megtudta, hogy
ez a testvérpár a magyar honfoglalás ide¬
jén élt s állítólag Álmos anyai nagybáty¬
jának, Hüleknek fia volt. Mivel annak is
nyomára jött, hogy az Attila déli hadjára¬
taival foglalkozó hagyományt a testvérek
délvidéki
vesztette meg, nyomban elkészült azzal az
hadi kirándulásainak emléke té¬
ötlettel, hogy a Görögországból hiába várt
Csaba mondája is e délvidéki kirándulás
Ezért
beszéli el aztán, hogy az a Kadocsa és
emlékének téves sarjadéka lehetett.
Szóárd, a ki a Tisza-Marosszégén s az Al¬
Duna mellékén a szintén hunnak tartott
Boyta kun vezér társaságában foglalta az
országot, Árpád vezértől engedelmet kért,
hogy a Dunán átkelve, Görögországban is
folytathassa foglaldsait. Mikor ez csak¬
ugyan megtörtént «Szédrd azon a foldén
vén magának feleséget, és az a nép, me¬
lyet most Sobamogera (Csaba magyarja)
néven neveznek, Szóárd vezér halálával
Görögországban maradt és azért nevezték
görögök szerint sobá-nak, azaz ostoba nép¬
nek, mivel ura halála után nem kívánko¬
zott visszatérni hazdjaba». Ezzel az ostoba