Stranica 216 [216]
OCR
árja szomszédok ős-mithoszában szintén megtalálható, mi azt hiszsziik, hogy a turulmonda indítékát az alacsonyabb műveltségi fokon álló ural-altáji népek a szeren s korábban is csésebb viszonyok közt élő fejlődött déli árjáktól kölcsönözték. Ez a régi mithoszi elem azonban csak elkésve, már az Árpádházi királyok és udvari énekmondók korában férkőzhetett Árpád emlékének közvetlen közelébe. Ugyanől is, ki ezt mondhatjuk az álmodó Em: nek neve az Árpádkori nyelvben még szoptató nőstény állatot és szoptató anyát jelenregösök nyomán hangsúlyozza tehát azt, hogy Árpádnak már az őshazában ekülönös méltésdga» volt, törzsének pedíg az a «scythiai törvénynyel megerősített szokása vala, hogy a hadba menőknek előtte, a visszatéréknek pedig utána tartozik járnis. Csakhogy II. Ulászló 1499-iki leveléből utóbb kiderült, hogy ez a súlyos hadi kötelezettség nem Árpád törzsét, hanem a végek székelyeit terhelte meg. A magyarok elé Ruthéniába menő avar néptöredék dunántúli székely végeinek hagyománya őrizte meg annak emlékét is, hogy a honfoglalók tett. E név tehát egy szár nd élén olyan mondai ősanyát jelez, mint a milyen a csodaszarvas mondájában Enech neve kinek neve volt. Ezért lett a férje is El épp úgy őst (elédét) jelent, mint a hogy ennek atyjáé, Ügeké is a szdrmazdsrend ükét kivánja jelenteni. Sőt mivel Emes nem magyar (Dentumagyerbeli), hanem Onedbeli asszony volt, az sem lehetetlen, hogy a fiági leszármazást alapító idegen ősanya itt ugyanolyan exogam úton lett egy őselőd feleségévé, mint a hogy az egyik elrabolt alán, illetőleg bulgár herczegkisasszony is felesége lett a magyarok ősapjának, Magyernek. A régi emlékek e késői keveredése igazolja végül még azt is, hogy a dinasztiaalapítás körébe sorozott fejedelemválasztás emléke miért társult a vérszerződés történelmileg nem bizonyítható mondájával. Egyszerűen azért, mert a paizsra emelés kozár szokás volt, a véreresztéssel járó szerződés pedig a keleti népek ősi hítvilágának általánosan elterjedt szívós életű emléke volt. Hiszen a vér összeömlesztésével együtt járó vérivást a XVI. században szerződő magyarok még éppúgy gyakorolták, mint akár a XII. századi kunok, vagy Herodot seytháknak nevezett ókori, Pomponius Mela, Lucianus és Solinus 1—III. századi szintén ural-altáji eredetű keleti idegen népei. Elképzelhető, hogy a fényes királyi udvar együgyű krónikása a pogány emlékekkel telített genealogiai mondák meghallgatása után mohón leste a hagyományban dúskáló énekmondók szavát akkor is, midőn a honfoglaló hősök közül diadalmasan kibontakozó Árpád bemutatására került a sor! A dunántúli székely végek tájáról származó 176 k-keleten, Munká át jöttek be az országba. És ha az udvari énekmondók ismereteinek mondai forrását tudjuk, akkor azon sem csodálkozhatunk, hogy az ének- } mondókra hallgató krónikás szerint Árpádnak csak az ország nyugati részén uralkodó Szvatoplukot kellett legyőznie és ezzel meg volt a honfoglal A kevés adalék birtokában is teljes pompaval ragyogó monda szerint Árpád a hat, Kundu (Köndö) fiát, hogy tekintse meg az egész elfogla tárról előre küldte Kusi landó földet és ismerje ki a lakosokat. A követ eljutott Szvatoplukhoz, a ki Mikolt hazáját, Braktát és Pannóniát is meghódítván, «Attila után uralkodott valas. A morvák és bulgárok e lengyel eredetű fejedelme, kinek atyja, Marót, már Veszprém várában lakott, a jövevéállítólag nyek jelentkezésén nagyon megőrült, mert azt hitte, hogy parasztok és földet mívelni jöttek. A lelkendezve elbocsátott követ a kulacsát megtöltötte, perje ömlőjét megrakta s a fekete homokos földből is mutatót vivén, visszatért övéihez. Árpád az eredménynyel meg volt elégedve. Kürtjét a Duna vizével megtöltötte s isteneihez fohászkodva, kérte, hogy a kiszemelt földet megkapk Szvatopluknak a Ez után Idért egy nagy fehér lovat küldött arábiai aranynyal díszített nyereggel és aranyos fékkel. Mivel a szláv fejedelem az ajándéknak még jobban megörült, a követnek készséggel megengedte, hogy magával földet, füvet és vizet vihessen. Mikor ez a követ haza érkezett, Árpád és vezértársai már nem mint jövevények, hanem «mint a föld örökös jogú birtokosais
