Stranica 203 [203]
OCR
éves holmi pontosan truálható. Meg tudjuk állapítani, hogy a regésök eredetileg nem karácsonyt, hanem újévet köszöntöttek. Ma csak azért jelennek meg karácsonykor, mert a középkori újesztendő nem január 1-én volt, hanem a decz, 25-iki karácsonynyal összeesett. Mivel pedig ez a naptári pont a Juliáni pogány naptárban a téli napfordulót jelezte, az sem okozhat meglepetést, ha a regölés törmelékeiből egy pogánykori nemzetközi ünnepi szokás rituális emlékei bontakoznak ki szeAzé a keleti római provinciák nyugoti barbár alattvalói meink előtt. eredetű, de a közt széltére elterjedt mithriakus szokásé, melynek folytatását a III. századi Tertullian óta az egyházi atyák, zsinati határozatok és pönitentiális könyvek a IX. századig állandóan üldözték. E keresztyén folytatók főbűne az volt, hogy karácsonykor állatbőrbe öltözködve, mint cervulák (szarvasiinéeskék) és vitulák (üsző-borjak) ugrán doztak, s alakoskodó, ünnepi pogány rigmusokat recítáló társaikkal végül éjjeli lakomáikon mértéktelenül dőzsöltek és fajtalankodtak. Az alakoskodó szokás ugyanis a téli napforduló pogány ünnepi maradványa volt. Mithras, az állatkör égi szörnyetegeivel diadalmasan hadakozó napisten e fordulóhoz érve mindig újra született. Mivel ekkor a vízben gázoló s ezért halban is pedig a mélyre sülyedt téli nap végződő agancsos szörnyetegbe, a görög csillagászok által tévesen Baknak nevezett tt bele : Mithrasnak ezt csillag-képbe ütk a szörnyeteget kellett először legyőznie. Később, a tavaszi napéjegyenlőség alkalmával a Bika csillagképét homályosította el. A hívők e győzelmek alkalmából szarvasvadászatot tartottak és bikát áldoztak. A rómaiaknál utóbb a bika-ölés lett Mithras győzelmeinek egyedüli szimboluma. Ezért bikát áldoztak a téli napfordító alkalmával is. De a keletről elhurczolt zsol kkal keuló a VIII. januári calenda-ra, azaz deczember 25-re Mivel a téli napf esett: az ünnepi szokást is kolendának ne vezték s a flovének közvetítésével ugyanígy nevezték el az összes többi szláv népek, valamint a szomszédságukban pásztorkodó balkáni oláhok is. Az ősrégi kölc: önzés természetesen e népeknél szintén alaposan megkopott és elváltozott; de az ünnep áldozati állatjait jelképező bikák és szerepe náluk is mindenhol felismerhető. Ma már kétségtelen, hogy a magyarsággal e pogány Blovének ismertették meg, a kiktől a kereszszokást ugyanazok a dunántúli tyén egyház műkifejezéseit is elsajátítottuk. Ezért van a kölcsönzött ünnepi szokás még ma is csak a filovénekkel szomszédos dunántúli végeken elterjedve; valamint ezért volt s részben van még ma is elterjedve az erdélyi székelység ama nyelvterületén, melynek drávamelléki tájnyelvét ismét a flovén szomszédságból vitték át az erdélyi hegyek közé. Mivel pedig ez a székelység már a XI. században átvándorolt, az is nyi vánvaló, hogy a szokás kölcsönvétele sem lehet újabb keletű. De nem lehet az a filovének mai dunántúli szomszédainál sem, mert a szlovének ezt a szokást az újabb évszázadokban már teljesen elfeledték. A szlávság közé ékelődő magyarság a római naptár után igazodó elnevezést nem tartotta meg; mig az oláhoknál még az állatbőrös alakoskodók neve is magán viseli a filovén közvetítés nyomát. Noha így a flovén nyelvterülettől elszakított "északi és keleti flávok kölcsönzése, valamint a keleti oláhság kölcsönzése is régibb a magyarság letelepedésénél, viszonylag mégis a későbben létrejött magyar téli napfordulati szokás őrizte meg legtökéletesebben a közvetített holmi pogány jellegét. A cervulával és vitulával azonos csodafiúszarvas és bika k kívül. nálunk nyoma van az veredő misera plebs a keleti eredetű hagyományokhoz továbbra ís hű maradt s a téli napforduló alakoskodó áldozati bikáinak szerepében vitula mellett ugráltatott egy szarvasbőrbe burkolt cervulát is. Ezt a római pogány szokást hazánk délnyugati részeiben a pannóniai szlovének is 165 ünnepi szarvas-vadászatnak, ökör-sütésnek és áldomásnak. A regösök tudták és teljes mértékben ki is aknázták azt, hogy megjelenésiik vardzsldsra alkalmas időben történik. Ez az ó és új esztendő érintkező pontja volt, mikor a jó és rossz szellemek felszabadulnak. Szent-István korában ezért
