Stranica 203 [203]
éves holmi pontosan truál¬
ható. Meg tudjuk állapítani, hogy a regé¬
sök eredetileg nem karácsonyt, hanem új¬
évet köszöntöttek. Ma csak azért jelennek
meg karácsonykor, mert a középkori új¬
esztendő nem január 1-én volt, hanem a
decz, 25-iki karácsonynyal összeesett. Mivel
pedig ez a naptári pont a Juliáni pogány
naptárban a téli napfordulót jelezte, az sem
okozhat meglepetést, ha a regölés törmelé¬
keiből egy pogánykori nemzetközi ünnepi
szokás rituális emlékei bontakoznak ki sze¬
Azé a keleti
római provinciák nyugoti barbár alattvalói
meink előtt. eredetű, de a
közt széltére elterjedt mithriakus szokásé,
melynek folytatását a III. századi Tertul¬
lian óta az egyházi atyák, zsinati határo¬
zatok és pönitentiális könyvek a IX. száza¬
dig állandóan üldözték. E keresztyén folyta¬
tók főbűne az volt, hogy karácsonykor állat¬
bőrbe öltözködve, mint cervulák (szarvas¬
iinéeskék) és vitulák (üsző-borjak) ugrán¬
doztak, s alakoskodó, ünnepi pogány rig¬
musokat recítáló társaikkal végül éjjeli la¬
komáikon mértéktelenül dőzsöltek és fajta¬
lankodtak. Az alakoskodó szokás ugyanis
a téli napforduló pogány ünnepi marad¬
ványa volt. Mithras, az állatkör égi ször¬
nyetegeivel diadalmasan hadakozó napisten
e fordulóhoz érve mindig újra született.
Mivel
ekkor a vízben gázoló s ezért halban is
pedig a mélyre sülyedt téli nap
végződő agancsos szörnyetegbe, a görög
csillagászok által tévesen Baknak nevezett
tt bele : Mithrasnak ezt
csillag-képbe ütk
a szörnyeteget kellett először legyőznie. Ké¬
sőbb, a tavaszi napéjegyenlőség alkalmá¬
val a Bika csillagképét homályosította el.
A hívők e győzelmek alkalmából szarvas¬
vadászatot tartottak és bikát áldoztak.
A rómaiaknál utóbb a bika-ölés lett Mith¬
ras győzelmeinek egyedüli szimboluma. Ezért
bikát áldoztak a téli napfordító alkalmával
is. De a keletről elhurczolt zsol kkal ke¬
uló a VIII.
januári calenda-ra, azaz deczember 25-re
Mivel a téli napf
esett: az ünnepi szokást is kolendának ne¬
vezték s a flovének közvetítésével ugyan¬
így nevezték el az összes többi szláv né¬
pek, valamint a szomszédságukban pász¬
torkodó balkáni oláhok is. Az ősrégi köl¬
c:
önzés természetesen e népeknél szintén
alaposan megkopott és elváltozott; de az
ünnep áldozati állatjait jelképező bikák és
sze¬
repe náluk is mindenhol felismerhető. Ma
már kétségtelen, hogy a magyarsággal e
pogány
Blovének ismertették meg, a kiktől a keresz¬
szokást ugyanazok a dunántúli
tyén egyház műkifejezéseit is elsajátítot¬
tuk. Ezért van a kölcsönzött ünnepi szokás
még ma is csak a filovénekkel szomszédos
dunántúli végeken elterjedve; valamint ezért
volt s részben van még ma is elterjedve
az erdélyi székelység ama nyelvterületén,
melynek drávamelléki tájnyelvét ismét a
flovén szomszédságból vitték át az erdélyi
hegyek közé. Mivel pedig ez a székelység
már a XI. században átvándorolt, az is nyi
vánvaló, hogy a szokás kölcsönvétele sem
lehet újabb keletű. De nem lehet az a
filovének mai dunántúli szomszédainál sem,
mert a szlovének ezt a szokást az újabb
évszázadokban már teljesen elfeledték.
A szlávság közé ékelődő magyarság a
római naptár után igazodó elnevezést nem
tartotta meg; mig az oláhoknál még az
állatbőrös alakoskodók neve is magán viseli
a filovén közvetítés nyomát. Noha így a
flovén nyelvterülettől elszakított "északi és
keleti flávok kölcsönzése, valamint a ke¬
leti oláhság kölcsönzése is régibb a magyar¬
ság letelepedésénél, viszonylag mégis a ké¬
sőbben létrejött magyar téli napfordulati
szokás őrizte meg legtökéletesebben a köz¬
vetített holmi pogány jellegét. A cervulával
és vitulával azonos csodafiúszarvas és bika
k kívül. nálunk nyoma van az
veredő misera plebs a keleti eredetű hagyo¬
mányokhoz továbbra ís hű maradt s a téli
napforduló
alakoskodó
áldozati bikáinak szerepében
vitula mellett ugráltatott egy
szarvasbőrbe burkolt cervulát is.
Ezt a római pogány szokást hazánk dél¬
nyugati részeiben a pannóniai szlovének is
165
ünnepi szarvas-vadászatnak, ökör-sütésnek
és áldomásnak. A regösök tudták és teljes
mértékben ki is aknázták azt, hogy meg¬
jelenésiik vardzsldsra alkalmas időben tör¬
ténik. Ez az ó és új esztendő érintkező
pontja volt, mikor a jó és rossz szellemek
felszabadulnak. Szent-István korában ezért