Oldal 201 [201]
GONFOGLALO őse¬
ink emlékét néhány
századon át csak az
élő szájhagyomány
ápolta. Az írott be¬
tűvel való megrög¬
f E zítést nem a kegye¬
et hiánya, hanem az akkori viszonyok
r késleltette. Mega ható, hogy
a rovott irdsjegyet jelentő török eredetű
betű szó fogalmát már keleten elsajátítot¬
tuk. Az sem szenvedhet kétséget, hogy a
megismert betűsort az erdélyi székelység a
magyar nyelv hangjainak jelzésére is alkal¬
mazni tudta s hogy az így kialakult betű¬
rovást a XVI. századig állandóan meg¬
tartotta. De a tulajdonképpeni magyarság
honfoglaláskori és honfoglalás utáni műve¬
lődéstörténeti emlékeiben a rovás nem az
írás, hanem a számolás eszköze gyanánt
vették és máig megtartották a számrovás
tiszta magyar nevét. Viszont a rovott betű
használatának a magyarság területén csak
nyelvi nyoma maradt. Mivel az első szá¬
zadokból a székelység sem tud egyebet fel¬
mutatni, azt kell hinnünk, hogy a rovás¬
pálczák tartalmának feliratos alkalmazása,
köre és bronzra való felvésése, nálunk nem
vált még kultur-sziikségletté. A közép-ázsiai
ó-törökség VII—VIII. századi feliratos kö¬
veinek rovásról másolt emléksorai már ol¬
vasni tudó közönségnek, azaz nyilvánosság
számára készültek. Az ugyanígy másolt
runa feliratos emlékei szintén azt igazolják,
hogy az írásmesterség régi titkait utóbb az
összes germán népek elsajátították.
A hol az írásbeliség még nem volt a
könnyen elhomályosuló emlékek maradandó
letéteményese, ott a hagyomány hitelének
és megtartó erejének megőrzésére az élőszó
játszott szerepet. Annak ául, hogy
a keletről bevándorló, új hazát foglaló s
az állandó letelepedés után északra, nyu¬
gatra és délre messze elkalandozó ősök a
(velük érintkező idegen népekkel a maguk
módja szerint rováson számoltak el, az oro¬
szok, ruthének, vendek, tótok, morvák, cse¬
hek, horvátok, szerbek, új-görögök, néme¬
tek, oláhok egyaránt megismerték, kölcsön
163
vagyis az énekelt rhythmikus
beszéd szolgált eszközül. Ez az oka, hogy
a primitivebb társadalmak történeti emlé¬
keit epikai dalok, a nemzedékről nemzedékre
átszálló dalokat pedig hivatásos énekmon¬
dók szokták évszázadokon át megőrizni.
A magyarság Árpádkori énekmondói a
regösök voltak. Nevük csak a XIJ—XIV.
századi oklevelekben merül fel. Ekkor a