OCR Output

gesének: Arnulf császárnak halála után

: , — hogy Álmos herezegnek a Tisza jobb part=

© (7899. deczember 8.) foglalta el a Dunán- “i jain: Szegedtől Sövényházáig, a Tisza bal
túlt, vagyis a szoros értelemben vett Pan- partján, Mártélytól mintegy Szentesig (Ling
noniát, 896-tól, a hazánkba való beköltözés részben a Tisza, részben a Kurcza mellett
évétől kezdve 900-ig négy év telt el. Ez idő fekiidt), és a Hármas-Körözs bal partján "
alatt is szüksége volt Árpádnak és család- a Kórógy ér mentén voltak dirib-darab "
jának bizonyos ferületre, jószágaik legelte- joszdgai.

tése, életük fentartdsa végett,

Ezek is — mint kifejtettük — nem későbbi

Hol volt tehát Árpád szállása a 896—900. szerzemények, hanem az egykori családi,

jelzővel, hanem még egy csapat falut mond ellenben a pusztuló Morvaország ellen innen

" olyanoknak, a melyek egymás mellett «circa gyorsan előnyomulhatott a magyar sereg,
Ticiams, vagyis a Tisza mellett állottak. szükség esetén pedig szövetségesüktől, Ar¬
E falvak voltak: Győ, Tápé, Csákány, nulf császártól segítséget nyerhettek.

Ling, Baba, Kölesér, Ecser (Scer, Éter), 4. Halvány, tünő nyomok biz ezek; de meg

Damag, Kajt (Cutti, Kukti) és Hetény, nem értek reá ércztáblákra vésni tetteiket,

Mikor arra kerül a sor, hogyan adják e tetteikről, szállásaikról a későbbiek megfe¬

ledkeztek.

tiszamenti falvak a méhsört (márczot), Győ,

Dr. Karácsonyi János.

iHcmequehes ccatolta, mert ex oldalré] job. ng Ieeser és Décse falvakat nevecl meg

ban megközelíthető volt, olyanokul, a melyek a mellettük eső ki- >
Tudjuk azonban a honfoglalás rorteneté= sebb falvakkal együtt kötelesek a 20-30%

ből, hogy Árpád csak 900-ban, szdvetsé- akó méhsért összeállítani, Világos ebből,

években ? Hazánk legrégibb történetírói erre ) vagyon töredékei, s így Árpád az etelközi ©
nézve semminemű felvilágosítást sem ad- 2 hazából menekülve, először e tájékon üthette
nak, sőt eddigelé e kérdést fel sem vetették. fel sátorát, gyüjthette össze nemzetét és ere¬
Biztos és részletes feleletet mi sem adhatunk jét az új honfoglalásra.

e kérdésre; de megkisérelhetjük legalább a , Nem is lehetett akár a védelem, akár a
hozzavetést. honfoglald pontjából jobb, czélszertibb ©
A dömösi prépostság alapité-leveleiben a helyet kiválasztani A félelmetes
feljegyző nem csupán a Koppány mellett besenyők hirtelen támadása elé itt a Tisza
eső falvakra él a «circa Cuppan> gyűjtő <= és a Maros folyók akadályokat vetettek;