Stranica 144 [144]
OCR
yj ENS Ss id! kal két oldalt a talpdeszkakra is erősítik. 7 5 A nyereg alá nem raknak vankost. A bors: zött epusztázós nyereg díszesebb és kényel mesebb. Faszerkezete ugyanolyan, de bőrézik, olykor szörös fekete báránybőrrel borítják. A talpfákat a czombvédő takaró bőr borítja és a kettős szíj az ülőkén át két oldalt a kengyelek beakasztására szolgál. A hátsó kápáról gyakran díszes czafrang csüng ald. A kápák nyelvszerűen kihajló, vizszintesen álló vége és a talpfák végei a bőrözött nyeregnél ís kildtszanak és ezeket a részeket hol faragással, hol máskép diszítik. A honfoglalók sírjaiban sem sarkantyut sem Idpatkét nem találtunk. A szilaj paripák könnyű mozgékonysága fölöslegessé tette a sarkantyu ingerlését. A sarkantyu európai hagyomány, mely valószinűleg a keltákról szállott át az utódokra: a rómaiakra, majd “a germánokra, a kiktől csak a királyság korában fogadta be a magyarság. A lovak patkolása sem volt a honfoglalóknál szokásos. A nagy síkságok földjén és fővenyében a pata ilymédu épségben tartását nem találták szükségesnek. Csak Európában tanulták meg ők is a pata védelmét a hegyi lakóktól. gyakat és hasonlókat lovas vitézek és családtagjaik sirjaiban ne igen várjunk. Ritkaság is, ha olykor-olykor ilyenféle akad; csupán olyan szerszámféléket találni sűrübben, a miket testükön magukkal hordtak, Elhamarkodott ítélet volna azonban ebből arra következtetni, hogy a mindennapi életben használatos, az ősfoglalkozásokra bernek. Ár, tű és egyéb lyukasztó szerszám vándorló harczosnak is kell, ha nem is ő, de. os de cselédje javítja vele ruháit, szijait, nyergét és hasonlókat, Nem ritka a köszörükő mindenféle éles és hegyes fegyver, szerszám [7 kiköszörülésére. Leggyakoribb a tüzelő szerszám, a szikrát fakasztó, csiholé vas; gyakran ék a kutatók a hozzávaló kovaszildnkot is, máskor elnézték, mert ilyen ey Éz Ss. szerény kődarab a kihdnyt földdel könnyen elszóródik. Egy bezdédi sírban jóformán úgy lelték a kovát, a hogy az elhunyt a tarsolyába rakta, elpusztult maga a tarsoly elhányódott a csiholó, de megmaradt a tarsolyt díszítő fémlemez és mivel ennek háta rozsdásodott, oda tapasztotta a rozsda a lemez hátához a tarsolyban volt szilankot ís. Ha kétségünk lehetett volna, hogy a galgóczi. bodrogvécsi és tuszéri sajátszerű fémlemezek mire szolgáltak, a bezdédi lemez megtanított volna reá. Ap i A harczos az övéről lecsüngő tarsolyba rejtette mindazt, a mire fegyverein kívül legnagyobb szüksége volt és e legfontosabb szükségletek közé számította a szikrát fa‘es ee gő kasztó két szerszámot is. Ezek egyike, a kovaszílánk még a mult age ee században is fontos szerepet vitt, valamint a csiholé vas is. Századok folyamán csak kevéssé változtak meg formáik. Régi alakjaik közül egyik visszamegy az avar idomra, Egyiknél az ütő-széllel ellenkező oldalán, a hátán gyűrűben zárult a két szára, egy másiknál a hát közepett szélesbült vagy épen hegyesre csúcsosodott, és két karja szabadon állva egymás felé hajlott. Kecskeméti sírokban és egyebütt a csiholót a hozzá rozsdásodott kovával többször találták együtt. Elvétve cserépedény is volt a sírban. Miért tették oda? nem igen tudjuk. Etel vagy ruházat és mindenfél egyéb készítésére szolgáló szerszámaik ne lettek volna. Elvétve akadt egy-egy balta vagy csdkány, mely épúgy fegyver, mint szerszám lehetett. Egy törteli sírban nagy nyársfélét, máskor hosszú késformát találtak; ilyeneket nyilván vadászaton használtak az ősök. ibben akadt kés, ez már jóformán nélkülözhetetlen eszköze férfinak és asszonynak, harczosnak és békében élő em yokat nem leltek a sírokban. Az edények többnyire durva készítmények, a milyeneket a régibb középkorban más népek — sirjaiban is találnak. Lovas vitézeknél nem keresünk fülnélküli cserép-poharat vagy bögrét, hanem ivóz csészét, a milyet a nomád lovas messzi útjaira is könnyen magával vihetett, Ismer jük az avarok ivóedényeit, akár cserépbél, akár fémből valók, a hasuk oldalán, vagy ha csésze formájuk volt, a csésze szélén
