Stranica 144 [144]
yj ENS Ss id!
kal két oldalt a talpdeszkakra is erősítik.
7 5 A nyereg alá nem raknak vankost. A bors:
zött epusztázós nyereg díszesebb és kényel¬
mesebb. Faszerkezete ugyanolyan, de bő¬
rézik, olykor szörös fekete báránybőrrel
borítják. A talpfákat a czombvédő takaró
bőr borítja és a kettős szíj az ülőkén át két
oldalt a kengyelek beakasztására szolgál.
A hátsó kápáról gyakran díszes czafrang
csüng ald. A kápák nyelvszerűen kihajló,
vizszintesen álló vége és a talpfák végei a
bőrözött nyeregnél ís kildtszanak és ezeket
a részeket hol faragással, hol máskép di¬
szítik.
A honfoglalók sírjaiban sem sarkantyut
sem Idpatkét nem találtunk. A szilaj paripák
könnyű mozgékonysága fölöslegessé tette a
sarkantyu ingerlését. A sarkantyu európai
hagyomány, mely valószinűleg a keltákról
szállott át az utódokra: a rómaiakra, majd
“a germánokra, a kiktől csak a királyság
korában fogadta be a magyarság.
A lovak patkolása sem volt a honfogla¬
lóknál szokásos. A nagy síkságok földjén
és fővenyében a pata ilymédu épségben
tartását nem találták szükségesnek. Csak
Európában tanulták meg ők is a pata
védelmét a hegyi lakóktól.
gyakat és hasonlókat lovas vité¬
zek és családtagjaik sirjaiban ne
igen várjunk. Ritkaság is, ha olykor-olykor
ilyenféle akad; csupán olyan szerszámféléket
találni sűrübben, a miket testükön magukkal
hordtak, Elhamarkodott ítélet volna azonban
ebből arra következtetni, hogy a mindennapi
életben használatos, az ősfoglalkozásokra
bernek. Ár, tű és egyéb lyukasztó szerszám
vándorló harczosnak is kell, ha nem is ő,
de. os
de cselédje javítja vele ruháit, szijait, nyer¬
gét és hasonlókat, Nem ritka a köszörükő
mindenféle éles és hegyes fegyver, szerszám [7
kiköszörülésére. Leggyakoribb a tüzelő szer¬
szám, a szikrát fakasztó, csiholé vas; gyak¬
ran ék a kutatók a hozzávaló
kovaszildnkot is, máskor elnézték, mert ilyen
ey
Éz
Ss.
szerény kődarab a kihdnyt földdel könnyen
elszóródik. Egy bezdédi sírban jóformán
úgy lelték a kovát, a hogy az elhunyt a
tarsolyába rakta, elpusztult maga a tarsoly
elhányódott a csiholó, de megmaradt a tar¬
solyt díszítő fémlemez és mivel ennek háta
rozsdásodott, oda tapasztotta a rozsda a
lemez hátához a tarsolyban volt szilankot
ís. Ha kétségünk lehetett volna, hogy a
galgóczi. bodrogvécsi és tuszéri sajátszerű
fémlemezek mire szolgáltak, a bezdédi lemez
megtanított volna reá.
Ap
i
A harczos az övéről lecsüngő tarsolyba
rejtette mindazt, a mire fegyverein kívül
legnagyobb szüksége volt és e legfontosabb
szükségletek közé számította a szikrát fa¬
‘es
ee
gő
kasztó két szerszámot is.
Ezek egyike, a kovaszílánk még a mult
age
ee
században is fontos szerepet vitt, valamint
a csiholé vas is. Századok folyamán csak
kevéssé változtak meg formáik. Régi alak¬
jaik közül egyik visszamegy az avar idomra,
Egyiknél az ütő-széllel ellenkező oldalán,
a hátán gyűrűben zárult a két szára, egy
másiknál a hát közepett szélesbült vagy épen
hegyesre csúcsosodott, és két karja szabadon
állva egymás felé hajlott. Kecskeméti sírok¬
ban és egyebütt a csiholót a hozzá rozsdá¬
sodott kovával többször találták együtt.
Elvétve cserépedény is volt a sírban.
Miért tették oda? nem igen tudjuk. Etel¬
vagy ruházat és mindenfél
egyéb
készítésére szolgáló szerszámaik ne lettek
volna.
Elvétve akadt egy-egy balta vagy csd¬
kány, mely épúgy fegyver, mint szerszám
lehetett. Egy törteli sírban nagy nyársfélét,
máskor hosszú késformát találtak; ilyene¬
ket nyilván vadászaton használtak az ősök.
ibben akadt kés, ez már jófor¬
mán nélkülözhetetlen eszköze férfinak és
asszonynak, harczosnak és békében élő em¬
yokat nem leltek a sírokban. Az
edények többnyire durva készítmények, a
milyeneket a régibb középkorban más népek —
sirjaiban is találnak.
Lovas vitézeknél nem keresünk fülnélküli
cserép-poharat vagy bögrét, hanem ivóz
csészét, a milyet a nomád lovas messzi
útjaira is könnyen magával vihetett, Ismer
jük az avarok ivóedényeit, akár cserépbél,
akár fémből valók, a hasuk oldalán, vagy
ha csésze formájuk volt, a csésze szélén