Oldal 124 [124]
OCR
A szöveg olvasása: Bac fie ungarit legatione Defperaté, collect in nmim fortiqnmis, talí rere mutno fermone folanbu: St har quy inprefentiornm cernituc, Ince perdito, nídhíl on quod deters proneníri homiDE Ape oblate, rolla fimmittere mori et, quid po nits, et quia loens preci mullus, fugi omni: uerendum nobis eft, fela infer ápfa rmere, movie mortem inferre? “Bunguid non forking, ct now inbecill#tatt rafus deputandns et noner® wiviliter a qugnanda occumbere non et mari, fel wiuere; bane famam tantam, jane clironoméan, (xhigovozíny) id em heredítatem, wt a patríbus nonris accepimus, noftis etiam relinquanms heredíbus. Delemus, nobis faltem eredere experti quit copiaruns pancítate nonnamquam plusimos tranínas. Trualidy plebis ane congregatio plurima ad cedem oft tantum expofta, Seb et mars fugentem fppífüme pethimit, Dimicantem fortiter protegit; hi enim qui nobis fpplícantíbus non miferentur, ignovont, neque mente percipint, quia níncere miden bom ef, fperníncere nímís. fridi. Bat Hoque exhoratione feunque anímas recveati, tres in partes infidias ponunt, recta ípít flmánm ¥ franfemdo hemes in medios rmmt, chritfanornm ‘enim pluvim longa propter intermmntias expetatione fatigali, per cava, nt riba recrearenbi, defcendevant, Quos tanta hungavit relerítate confoderani, . Quilnstom at in gula cium transfigerent equis fugam negarent ablotis, eoque illos Levins perhimebant, qua fine eptis eos ete confpexerant. AD ongmentum denímre perditionis djrítttanorum nonnull plane non parta infer eos erat difcordia, hungariis non folum ymgnant non inferelant, fed at proximt caderent . . . A szöveg fordítása : A magyarok tehát ettől a követségtől vegy ket, kölcsönösen ilyetén beszédekkel vigaszkétségbe esve, egi ve a legyitézebbe taljik egymé inkább Uhatik, mint hogy elveszítsük ezt a napvilágot, a melyet most st. Ha az embereknek semmi 8 ára nem szemlélünk és mert a könyörgésnek semmi helye, a menekülés reménye teljesen hiú, a nyakat lehorgasztani a halált jelenti, mit féljünk attól, hogy a fegyverek közé rohanjunk s a halállal a halált terjesszük? Vajjon nem a szerencsének, — és nem a gyengeségnek, — rovandó-e fel a mi vesze delmünk? Mert férfiasan harczolva elesni, nem a halál, hanem az élet. Ezt a jó hírt, ezt a elironomiát (zlgovonsíay) azaz örökséget, amint őseinktől örököltük, úgy hagyjuk öröki seinkre is. Magunkban kell, legalább magunkban, a tapasztaltakban megbiznunk, a ki k csekély seregekkel nem ritkán többeket leterítettünk. Gyenge népnek sokasága bizony többnyire csak a lemészá lásnak van kitéve. És Mars is a menekülőt gyakran elpusztítja, a küzdőt erélyesen támogatja. Ezek pedig, a kik rajtunk esedezőkön nem könyörültek meg, nem tudják és nem veszik észbe, mert győzni jó, legyőzetni nagyon Ezzel a buzdítással tehát valahogy bátor ságukat összeszedve, három részre oszolva, cselt vetnek, maguk egyenesen átkelve a folyón az ellenség közé rontanak. A legtöbb keresztény pedig a követek hosszú virdsiban elfáradva, a táborban, hogy élelemmel fölfrissítse magát, leszállott. Ezeket a magyarok oly gyorsasággal szúrták le, hogy a falatot a torkukban fúrták át. Némelyeknek lovaikat elvéve lehetetlenné tették a futást, és azokat annál könnyebben elpusztították, mert észrevették, hogy lovaik nincsenek. És végre a keresztények vesztének fokozásúra közöttük nem csekély viszály folyt. Némelyek épenséggel nemcsak, hogy nem harczoltak a magyarok ellen, hanem felebarátaik elestét . . .
