OCR Output

" zérek alatt Veszprém és Vasvár irányában
küldött ki, Utóbbi azután a Lapincs folyóig,

illetőleg a stiriai határig száguldván, Zalán jf
át, a Balaton mellett tér vissza, Maga Ár¬
": pad a fősereggel Sóskuton át a Vértes

foglalást kitűnő hadvezérhez méltó módon, 7

minden tekintetben nagyszabású terv alapján
hegységnek, majd a mai Győrnek tart és és oly remekül hajtotta végre, hogy azt ma |
a közbe eső területet egész a Rába !és
Répcze vonaláig, tehát Felső-Pannónia ha- /
táráig hódítja meg. Ezután a Szt.-Márton ||
hegyén (Pannonhalma) megpihen.

sem tudnánk jobban, tökéletesebben végezni, "

Hogy vívott-e Árpád a Vérteseken vagy egyszersmind pedig tiszteletet ébreszt a kró

nikás iránt, a ki bár hellyel-közzel idő-/

Bodóháti hegységen való átkelés után csatát

4. a morvák ellen Bánhida mellett, a mint / rendet tévesztő, meseszerű alakban egy

} magas i

"Kézai mondja, kétséges, bar nem lehetetlen.
_ Most már tehát, Anonymus szerint, még 1
ak egyetlen terület volt az egész hazában,

ptiójú, jeles katonai
ily hű képét volt képes reánk hagyni.
A honfoglalásnak így kellett végb

Már most azután úgy hívták-e ez

mely idegen uralom alatt állott: a mai
-Biharország, hol Marót fejedelem még
mindig uralkodott. Ennek elfoglalásával

intén a Névtelen szerint — Árpád Ocséb |
Velek vezéreket bízta meg, a kik a bődi

séges fejedelmeket, de sőt a magyar

reket is, miként Anonymus mondja, hogy e
a Dunaviz és alpári fű, a fejér lovak stb."

szerepeltek-e vagy sem, hogy a Vág mell
révnél (Csongrád) a Tiszán átkelvén, Marót
ihari vára ellen vonúltak. Ámde Marót,
látva az ellentállás lehetetlenségét, alkura
gta a dolgot, s felajánlotta Árpád nemrég
született fia, Zsolt számára egyetlen kis

kének, Erdélynek és Pannoniának meghó¬
dítása valamivel később történt-e, vagyis
hogy Anonymus főleg a sorrendben és idő¬
ben téved-e, az a honfoglalás nagy politi- ©

5 kai és katonai tényére nézve közömbös, f

ányát és örökösét, a ki aztán apja halála E De bár ha az előadott hadműveletekkel

után nászhozományul hozza majd a bihari ! melyek végét talán 900-ra tehetjük, a hon:
területet. Halála nem sokára bekövetkezett foglalás nagyobb és nehezebb része be is
s Bihar ily módon szintén a magyaroké lőn.
Ezzel a honfoglalás nagy műve, a Név¬
be volt fejezve, A tör¬

re oa

szerint is több évig tartott, mig a magya¬
rok magukat az ország birtokosainak tekint¬
Phették s még több mint félszdzadnyi idő

égek az ország
vidékein, Árpád nemzetsége Fejérvár tájé- 7 telt el, míg az állandó letelepedés, a törzsek

kán, letelepedtek; az ország észak felé a és égek végleges elhelyezkedése, a
Kárpátok, nyugot felé Pannonia birtoka,
délfelé a Száva és Duna vonala, végre

kelet felé Erdély birtoka és a besenyők elle- [/

magyar uralomnak az egész területen való
feltétlen biztosítása végi K i

/

! Nagymorvaorszdg, továbbá a horvátok,"

nében a keleti határokra telepített kabarok

vagy által. bi bolgárok és a besenyők országai hazánk.
átszott. szomszédosai, Délen a Traján császár hidja,
jnál technikai nehézségek miatt, Belograda (Belgrád, vagy Bolgár-Fejérvár),

nem volt mellékelhető a honfoglalás térképe, \Szirmium (Szerém) város, illetve előbbiek

[ mentén a Duna folyó a nevezetesebb határ¬
7 pontok vagy vonalak. Ekként őseink már

2

úgy, mint azt Anonymus nyomán még 1895~¬
ben kidolgoztam, s a mint az a régészeti le¬
letekkel kiegészítve, 1896-ban a millenniumi

ekkor val i világtáj felé birtokában
vannak mai hazánk területének.

kiállításon is bemutattatott.

tl a il

94