OCR Output

as. a Az iszlám általános volt a kordovai emir¬
" ségben, a mely Bagdaddal szemben 756-ban

mohammedán mecsetek mellől tulajdonképen
schol sem hidnyozhattak. 425 óta a leg- ©

I Ricanch

mint kalifaság alakult meg. Mohi
nok Dél-Olaszországban, a Földközi-tenger
szígetein, Kozárországban s 866 óta Nagy¬
Bolgárországban is voltak.
k A zsidó vallás 868 óta a
is terjedt; 868-ban a kagán az isdval és

kozdrok közt

az előkelők egy részével zsidó lett. A kozá¬

kévallástürelmének a

jele, hogy ¬
ben keresztény, mohammeddnus és zsidó

templomok épültek.
A pogányság még Nyugat-Európából
sem veszett ki. Dalmátországban a narenta¬

mellékiek épen úgy mint

e ény főiskola

működött, de virágzása korát csak a X. szá¬
zadban érte el. Alfréd király ekkor tájt
tette Oxfordot az angol iskolázás közép¬
pontjává, Külföldről hozatott írástudó bará¬
tokat. Boris bolgár kán 859-ben megkeresz¬

felkedvén, a németektől és a pápától kért
tanítókat, Kordovában körülbelül 30 iskola,
sőt egyetem is volt, több ezer tanulóval
Andalusiában állítólag mindenki tudott írni,
olvasni,

Az irodalom a fejedelmek közt is talált

a filavok a peloponnesosi Taygetos tövében.
A normandiaiak Krisztus mellett Thor istent
is tisztelték. A dánok még a tizenkettedik

században ís mutattak be emberáldozatokat.
Upsalában a svédek Thornak, Vodánnak

és Fricconak is áldoztak s a Id;

; pL VI. Leo görög császár, Alfréd
angol király könyveket írtak. Photios nem¬
régiben fejezte be a gi egyház té
könyvét s a Műriobiblont, háromszáz könyv

ény¬

bírálatát, Nyugaton a valencziai zsinat már
855-ben kimondta, hogy a tudomány el¬
h ic == eae

tokat a keresztény svédeknek meg kellett
váltaniok, Sőt a flav poroszok sem enged¬
ték meg, hogy fent ligeteiket a kereszté¬
nyek fölkeressék, A filávok általában véve
bálványokat imádtak. A turániak nem zár¬
kóztak el teljesen a pozítív vallások elől,
de általában pogányok voltak, bár mytho¬
logidjuknak (mint a finn

tanusítják) emelkedett, költői felfogása van.

hagyományok

7861 Beszélnek a mellett a magyarok tűzimá¬
. dásáról

a baskirok 12 istenéről és állat¬

a bolgárok ú d

de arról is, hogy ezek a népek meghall¬
gattak a keresztény hittérítőket is.

A miivészet a templomokban nyert igazi
otthont. 842-ben az ikonoklasztak százhúfz¬
esztendős küzdelme a képtisztelok győzedel¬

mével végződött. A keresztény művészet akkor
Bizánczban fejlődött ki leginkább, s Bizáncz

© a középkornak ebben a szakaszában olyan¬
forma szerepet játszott, mint Athén és Róma

i k bazi¬

és
vezet, A kolostorokban mindig voltak tudo¬
mánykedvelő barátok és krónikások. Scotus
Erigena mint szabadgondolkodó, már nyil¬
tan kimondta, hogy nem fél a tekintélytől,
a korlátolt eszűek haragjától s bátran hír¬
deti, a mit az ész megkülönböztet és bizo¬
nyít. Nemzeti irodalomról azonban még
sehol sem lehetett szó. A latin népek ki¬
alakulása javában folyt; de 898-ban, a
magyarok beiitésekor, az olaszok még lati¬
nul imádkoztak, énekeltek. Ellenben Cyril¬
Jus és Methodius hithirdetése a szláv nem¬
zeti irodalom útját egyengette. A kordovai
emirségben a keresztény és zsidó is arabul
beszélt, s hasznát vette az arab irodalom¬
nak, Azonban az eretnekségt6l rettegő fakik
miatt az orvosi- és a természettudomanyok
nem virdgozhattak,

Féldmiivelés a legtöbb nép fő foglalko¬
zása Nyugaton, sőt sokhelyütt Keleten is.
PL a magyaroknak Lebédiában is voltak
sok szemes

az ókorban, A keresztény
lika, bizánczi és római stilusban épültek.
Az iszlám szintén nagy volt az építésben;
Európában legszebb alkotása ebből a kor¬
ból a kordovai mecset, a mai székesegyház,
«Egy nagy épület — mondta az egyik emír —
melynek alapját jól megvetették, hírül adja,
hogy alapítója nagyot gondolt, »

Az iskolák a keresztény plébániák és a

sfldeik. A nagybolgdrok
életet, búzát, árpát, kölest termesztettek.
Kozárországban sok a gyümölcs, szőllő,
kert, szántóföld.

Az állattenyésztés mindenütt divatozott.
A baskirok, magyarok, nagybolgárok, kozá¬
rok híres lótenyésztők; gulyáikkal, nyájaik¬
kal a téli és nyári szállások közt vándo¬
roltak, Délen a tevét is ösmerték. Galiczia