Stranica 85 [85]
OCR
idő tájt azonban azok a bolgárok, kunok és kozárok, a kik a kozár uralom ellen gy csatlakoztak, és (Pauler vélekedése szerint) «hdrom nemék egy hadnagy alatt kabarok (lázadók) néven a magyarok nyolezadik törzsévé vagyis székévé lön. Megtanultak magyarul s a magyarok eltanulták az ő nyelvőkets. Annyi bizonyos, hogy Árpád kortársának, Ibn Rosztehnak s a másfélszázad mulva író Gardézinak tanúsága szerint Lebédiát a magyarság földjének nevezték. Szerintők a besenyőség és a bolgár eszegelek (szakulok) országai közt van a magyarság (Mogharije) első határa. A maaranyos szöveteket, színes gyapjúszönyegeket és más rumi árúczikkeket kapnak. A magyarok 835 889 táján laktak Lebédíiában; onnan 862 óta gyakran elkalandoztak Nyugat-Európa felé és (a Cirill-féle legenda szerint) a mai Magyarországban fogadták az első kerefztény hittérítőket. Hét törzsre oszoltak. Gróf Kuun Géza szerint tisztán magyar csak a nemzet nevét adó Magyar (Megyer) törzs volt, míg a többi az atyafiságos nemzetekből került volna ki. A Nyéktörzs kabar; Tarja, Kara és Kaza, helyesebben Kara-kazár: kozár; Jenő: székely; Kürtgyarmat: kuturgur (bolgár) törzs lett volna. A kozár elem Bálint szerint gyarság a turk fajból való. Fej 20,000 lovassal indúl hadjáratra, Kendének híjják és ez a czíme fokirdlyuknak; mert az igazi uralkodó neve dsíla. Valamennyi magyar a dsila szavára hallgat s engedel meskedik a támadásra, védelemre s más & ügyekre vonatkozó parancsainak, Sdtraik vannak s odamennek, a hol több a legelő. ot Siksdgaik szénában és termékeny helyekk. Tartományuk terjedelm Egyik határuk a Fekete-tenger, a melybe két folyam (az Iti és a Duba,— a Dnjeper és a Don?) szakad, a melyek közül az egyik nagyobb a Dsajhünnál (az Amudarjánál). Ezek közt a folyamok közt tanyáznak. Télvíz idején ahhoz a folyóhoz húzódnak, a melyikhez közelebb laknak s a telet annak partjain halászgatva töltik. A magyarság országa erdőkben és vizekben bővelkedik. Talajuk nedves; de azért sok a szántóföldjük, A velök szomszédos szlávokon (vendeken, antokon) uralkodnak s őket termésők után nehéz adókkal terhelik. Hatalmukba kerítvén, tik őket. A magyarok tűzimádók. A szlávokat meg-megtimadjak s foglyaikkal a bszolgáknak tekin tengerparton a rumi (római) birodalom Karkh (Keres vagy Vospor, a régi Bosporos, azaz Pantikapaion?) nevű kikötőjébe mennek. Mondják, hogy a kozárok a mult időben a magyarok s más velők határos magukat. A mikor a magyarok rabszolgáik kal Karkh elé érkeznek, a rumiak eléjök jönnek és vásárt csapnak velők. A magyarok átadják rabszolgáikat és cserében bizánczi a szövetséges magyar uralkodó nemes részét tette, a melytől egyedül származott a hun eredet tudata vagy hite. A besenyők támadásai következtében 889 táján a magyarok odahagyták Lebédiát. Egy részök régi hazájába tért vissza. A másik nagyobb rész Erelközben (Atelkuzuban) alapította meg harmadik ösmert hazáját, mely a mostani hazával körülbelül egyforma terjedelmű lehetett. Magában foglalta Podolia délkeleti, Kiev vidékének délnyugati és a mai Románia északkeleti nagyobb részét. Etelnek ezúttal a Danastrist (Dnyesztert, vagy Nesztert) hítták, a melyet a magyarok még Nagy Lajos korában ís Etelnek neveztek. Köznek később is olyan teriiletet mondtak, a melyet egy-egy folyam hasított; pl. Temesköz, Marosköz, Körözsköz, Szamoskéz. Valószínű, hogy Etelközből a Hargitta lejtőségeit s különösen a Maros és a két Küküllő forrásvidékeit is megszállották. Konstantin császár a X. században úgy tudta, hogy a szeret-melléki besenyők az ő korabeli magyaroktól négynapi járóföldre laknak, a mi a Hargitta északi részének felelne meg. Etelköznek nyolcz tartományra való beosztása a magyarok ott tartózkodását követő időkre, a besenyők korára vonatkozik. Fejlett taktikájuk ezen a földön keltette fől Bols Leó császár figyelmét, mondhatni csodálkozását. Azonban Etelköz az elfoglalásra kijelölt hazának csak egyik része volt. Árpád a Balkánig vezető másik és biztosabb utat a Tisza völgyén lefelé s a Morava völgyén fölfelé kereste. Hadai már nem egyszer
