Oldal 53 [53]
régi indogermán népek; mert hiszen a emos¬
foha atya» fogalom megvolta arra vall,
hogy voltak gyermekkel vagy gyermekekkel
megáldott özvegyasszonyok, a kik újra férjhez
mentek; s ha azoknak szabad volt, bizonyára
meg volt engedve a gyermekteleneknek is.
8 Kormányzás — C.
genitus szerint (41) a magyarság hét törzs¬
ből állott. Fejedelmük régebben nem volt,
de voltak «vajddik»; ezeken nyilván a förzs¬
foket kell érteni. A történetíró császárnak
Porphyro¬
azt a mondását, hogy a magyarok csoha¬
ük
valót, sem idegent», nem nehéz összeegyez¬
sem tettek meg fejedelmüknek sem
tetni a nyomban rákövetkezővel, hogy «vol¬
tak azonban vajdáik, a kik között Leve¬
diasz volt az elsős (azaz «a fős vagy «a
legfőbb). Nyilván úgy kell a dolgot ér¬
teni, hogy állandó fejedelmük nem volt,
de mikor a törzsek támadásra vagy véde¬
zsfok valamelyikét
vezérüknek
lemre egyesültek, a tői
közös fejüknek, ismerték el.
A kazárok khaganj ölszólítására vá¬
Az említett méltóságnevek eredete teljesen
ismeretlen, Az igazságszolgáltatás szavai
közül a bíró és a bírság, a mely eredeti¬
leg ítéletet jelentett (a Halotti Beszédben
bírságnap a, m. «iféletnap»), kétségkívül
megvolt már a honfoglalás előtt, A tant
török eredetű szó; a törvénynek a török
töre, törű etőrvény, szokds» stb. jelentésű
szóhoz való viszonya még nincsen tisztázva,
s némelyek nem is török, hanem árja ere¬
detűnek tartják.
9. Mall
rint a régi magyarok i
szerint pedig bálványimádók voltak.(43) Ez
utóbbi ugyanabból a forrásból merített, a
melyből a két előbbi, t. i, Dzsajháni kézira¬
tából. Az előbbi két író megegyezéséből azt
kell következtetnünk, hogy közös forrásuk¬
ban, a mely nem maradt reánk, tiizimadok¬
nak voltak mondva a magyarok, s nem tudni,
honnan vette El-Bekri a bálványimádást,
Meg kell azonban említenem, hogy a mit
Dzsajháni a magyarokról és más népekről
lasztottak maguknak legelőször állandó feje¬
delmet Árpád személyében, A fejedelem
mellett továbbra is megmaradtak a törzsek
fejei. Ezenki
a jilász (qui
(xapyás), a kik bírói tisztet viseltek. Ibn
ül volt még kér főméltóság:
) és a kisebbrangú karchá
Roszteh és Gardézi szerint,(42) a kik
mind a ketten Dzsajháni kéziratából vették
az adataikat, «fejedelmiiknek», efőkirályuk¬
nak», «nagyobbik királyuknaks kende volt
a czime, S Ibn Ri
teh hozzdteszi, hogy
«annak a férfiúnak, a ki fölöttük ural¬
kodik,
a dzsila szavára hallgat s támadást és
a czime dzsila, Minden magyar
védelmet s egyéb ügyeket érdeklő paran¬
csainak engedelmeskedik. Gardézi pedig
azt mondja, hogy «a ki az ügyeket intézi,
azt dz:
ak nevezik.» Ez a dzsila nyil¬
ván azonos volt a Constantinus császár
jila:
zival, s e kér alakból nagy való
írt, azt nem a maga tapasztalásából tudta,
hanem különféle utazóktól hallotta, Ennél¬
fogva az ő adatainak hitelessége nem egé¬
szen kétségtelen.
A tűzímádást semmi esetre sem szabad
úgy értenünk, mintha a régi magyarok a
parszizmusnak, a Zoroaszter nevéhez fii¬
z6d6 dualisztikus valldsrendszernek a hívei
lettek volna, Igaz, hogy a magyar nyelv¬
ben kétségtelen nyomai maradtak fénn
az iráni műveltséghatásnak; de ezek a
nyomok csak nagyon gyérek s nem egész
ee A Ennélfog
az iráni miiveltséghatdst nem tarthatjuk
olyan erősnek, hogy föltehetnök egy val¬
körökre kiterjedők
lásrendszernek ezen az úton való átvé¬
telét. Lehetséges, hogy a mi ármányos
szavunk alapszava a perzsa Áharman (ké¬
sőbbi Áhriman) átvétele, (44) de nem kell
cInonE
séggel azt lehet következtetni, hogy a mél¬
tóság neve igazában gyila volt. Történet¬
íróink e szót gyulává modernizálták, s nem
is lehetetlen, hogy némely Gyula hely¬
nevünkben ez a régi méltóságnév maradt
fönn.
körülbelül a későbbi nádor és országbíró
hatalma volt egyesítve,
40
azt hogy ezt a szót
mint a egonosz szellem» vallási fogalom
nevét vették át, mert az is könnyen meg¬
történhetett, hogy mint szidó vagy károm¬
kodó szó honosodott meg. Ez az átvétel —
ha ugyan nem véletlen találkozással van
dolgunk — egyáltalában nem szolgálhat
annak a bizonyságául, hogy a régi ma¬
gyarok a parszizmus hívei voltak.