Stranica 52 [52]
szavak is, mint «anya», <«feleség», «fit»,
«meny», idegen jövevények lehetnek, azt
bizonyítja a mordvin és a votják nyelv.
(A magyar nép nyelvében is előfordul az
anya helyett a németből átvett mutér szó.)
E szerint a magyar rokonsági terminologia
fejlett volta nem állotta volna útját egy
csomó török rokonsági név befogadásának.
S hogy ez nem történt meg, annak nem
lehet más magyarázatát találni, mint azt,
hogy a magyarok és a törökök nem igen
(vagy talán egyáltalában nem) házasodtak
össze, Az idegen rokonsági nevek ugyanis
éppen az összeházasodás útján honosodnak
meg. De hát miért nem házasodtak össze?
A
tározott tanújele annak, hogy a két nép
jövevényszavak tetemes száma ha¬
érintkezése nem ideig-óráig való és nem
laza volt,
vall a már elmondottakon kívül még az is,
hanem tartós és szoros; erre
hogy régi török jövevényszavaink között jó
csomó ige ís van, Hogy lehetett az, hogy
ilyen tartós és szoros érintkezés, együtt¬
élés alatt egyáltalában nem vagy legföllebb
csak nagy ritkán kapcsolódtak egymáshoz
rokonsági kötelékekkel? Ennek csak az
lehetett az oka, hogy társadalmi válaszfal
állott közöttük. Összeütközésük után, a mely
békés együtt-élésüket kétségkívű
9
nem szövetségesei lettek egymásnak, hanem
egyik a másikat leigázta. A magyarok
száma, mint már mondtam, kétségkívül sok¬
kal nagyobb volt, mint a töröőköké; azt is
tudjuk, hogy a hadakozáshoz is értettek.
Ennélfogva éppenséggel nem merész az a
föltevésem, hogy ők voltak a győztesek és a
törököket jobbágyaikká tették. Így aztán
természetes dolog, hogy nem házasodtak
velük össze,
Hogy a magyaroknak egy feleségük volt-e
vagy több, azt nem tudjuk; nincs rá semmi
adatunk. Az Anonymusnak az az állítása,
hogy egynejűek voltak, nem sokat nyom a
latban; sokkal nyomósabb az, a mit Pauler
Gyula hoz föl, hogy t i.
lengyel zsenge kereszténységnek sok baja
«mig a cseh,
volt a többnejűséggel: torvényeinkben ily¬
nemű intézkedésekre nem taldlunk». (39)
Ebből természetesen közvetlenül csak a késő
beli állapotra lehet
p
vonni, de közvetve a történelem elő
Mindazonáltal — ismervén a házasélet fej¬
lődését általában, nemkülömben más egy¬
korú és részben szomszédos népek szoká¬
sait — nem merem föltenni, s Pauler sem
teszi fől, hogy a honfoglalás előtti magya¬
roknál egyáltalában nem volt többnejűség.
Annyi azonban bizonyos, hogy csak a mó¬
dosabbak tarthattak maguknak két vagy
több feleséget, a szegényebb emberek pedig
kénytelenek voltak egygyel beérni, éppúgy
mint ma is a szegénysorsúak azon népek¬
nél, a melyeknél a többnejűséget az iszlám
szentesítette, A szegény ember nehezen tu¬
dott feleséget szerezni. Az eladó leány ki¬
fejezés ugyanis, a mely réges-régi korból
maradt reánk, kétségtelenül bizonyítja, hogy
egykoron a magyar legénynek is meg kellett
vennie a leányt az apjától, a hogy meg¬
vették a régi indogermánok, és megveszik
még mai napság is a keleti finnugorok és
a törökök, A vételár — a mely a régi ma¬
gyaroknál is, úgy mint az említett népek¬
nél, elég tetemes lehetett — kárpótlásul szol¬
gály az apának a leány eltartásáért és a
munkás kéz elvesztéséért, A lefizetését csak
úgy kerülhette el a házasulandó, ha elra¬
bolta a választottját, Nyilván a nőért adott
(49) a kal
saz az áru, a melylyel
szón, a
vételárt érti Gi
melynek a jelentése
a vőlegény a menyasszonyt eljegyzir. Azt
mondja: «A magyaroknak olyan házassági
szokásuk van, hogy midőn nősülnek, kabint
hoznak, Ez a nő minősége s marhákból
álló vagyona szerint több vagy kevesebb
lehet. All pedig, mint alább mondja, mar¬
hákból, pénzből és bútorokból, Valószínű¬
nek tarthatjuk, hogy idő jártával ez a nő¬
vásárlás a jobbmódúaknál már csak hagyo¬
mányos formaság volt, s az apa a vételárt
ú 1 ához, A ho¬
zomany pedig — Gardézi szerint — mar¬
hákból, menyét-, nyuszt-, evet-, czoboly-,
rókabörökből és selyemszövetekből állott,
a leanya h
Nevezetes a «mostoha atyas jelentésű
ősrégi atyval szó, a mely néhány nyelv¬
emlékünkben van megőrizve, s a mely a
rokon nyelvek tanúsága fzerint már a finn¬
ugor alapnyelvben megvolt. Ez a szó azt
bizonyítja, hogy sem a régi magyarok, sem
az ős-finnugorok nem tiltották el az özve¬
gyeket a férjhezmeneteltől, mint némely