Stranica 9 [9]
Az első magyar írók idegen kultura em¬
löin táplálkoztak, a nemzet pogány hagyo¬
a | minden ÖSSÉ. dtak
s még a pogány ősöket is bibliai szemé¬
lyektől. származtatták. Eleinte — úgy lát¬
szik — egyáltalán nem érdekelte őket a
fejedelmek kora s csak a királyok írói vol¬
tak. Róluk is száraz adatokat róttak egy¬
más mellé, a melyek nem igen engednek
betekinteniink az események mélyébe vagy
a kor szellemébe.
Már a királyság első félszázada megter¬
mette nemzeti krónikánk csiráját, a feljegy¬
zés megkezdődött és folyt tovább, de ere¬
deti alakjában nem szállt ránk, csak késő
átírók és feldolgozók művei
A forráskril
heziti, s valóságos nagy vitairodalomra
ől. ismerjük.
ika munkáját ez is megne¬
hivatkozhatunk, a melyben a krónikák szár¬
mazási rendjére és az egyes, különböző
korokban keletkezett részletek szétválasz¬
tására nézve úgyszólva mindenik tudósnak
megvolt a maga egyéni nézete. Engel és
Endlicher kezdték a kérdést tanulmányozni,
Toldy Ferencz, Marczali Henrik és Pauler
Gyula folytatták, míg a külföldön Ottokar
Lorenz, Zeisberg, Rademacher, Heinemann
és Kaind] szóltak hozzá.
LEGRÉGIBB IRÓ, a ki ezeket
a régibb feljegyzéseket munkájába
beolvafztotta, Kézai Simon mester,
IV. (Kún) László udvari papja, Művét közvet¬
lenül az 1282-iki hódtavi csatát követő évek¬
ben írta, Pontosabban szólva, ha azt tekint¬
jük, hogy az annyira dícsőített Básztély
Renoldot nem nevezi nádornak, 1289 előtt
kellett írnia, minthogy azonban az 1285-iki
tatárdulást nem említi, valószínű, hogy még
ez előtt fejezte be a munkát. Ha pedig
azonos azzal a «Magister Symon aule
nostre notarius»-szal, a kit László király
egy 1283-iki oklevelében nevez meg, úgy
még 1283 előttre kell tenni a krónika
keletkezését, mert abban Kézai még nem
nevezi magát notariusnak. Életéről alig
tudunk valamit, Csánki Dezső mutatta ki,
hogy a hajdani pestmegyei Kézáról, a
mai fehérmegyei Kinza pusztáról szárma¬
zott, mely akkor Básztély Renold birtoka
volt.
Krónikájának kézirata ma már nem is¬
meretes ; művét csak Hevenessy, Pray és
Cornides XVIII. századi másolataiból és
Horányi kiadásaiból ismerjük. Hordnyi
1782-ben még abból a tizenkettedrét hártya¬
kézíratból adta ki, a melyet Kósa Jenő pro¬
vincialis juttatott hozzá a ferenczrendűek
kismartoni könyvtárából, a hova 1713-ban
került, mikor Efterhdzy Pál nádor a csa¬
lád kismartoni könyvtárát a rendnek ado¬
mányozta, Ennek a keéziratnak azonban,
melyről a másolatok is készültek, azóta
nyoma veszett,
Különben Kézai nem valami híven őrizte
meg a régi feljegyzéseket, Igaz ugyan,
hogy ő maga nem sok újat toldott hozzá¬
juk : ítt-ott egy-egy adatot vagy új magya¬
rázatot s a végén Kún László uralkodása
első tíz esztendejének elbeszélését, tulajdon¬
kép a dürnkruti és hódtavi csaták leírását.
De a mint eredeti közléseiben is szűkszavú
és színtelen, — forrását is erősen megrévidi¬
tette. Száraz kivonatot készített, Munkája
haladtával szalmalángja is lohadt; mint
annyi középkori író, ő is ráunt a scrip¬
tori dícsőségre s mind többet-tőbbet ha¬
gyott el.
Ez az oka, hogy a következő, Nagy
Lajos korából ránk maradt szerkesztés az
ősforrást hivebben mutatja, Ha szövegét
Kézaiéval és a régi krónika forrásaival,
különösen. Justinusszal, Reginéval és az
altaichi évkönyvekkel összehasonlítjuk, min¬
dig az az eredmény, hogy a Nagy Lajos
korabeli szerkesztés e források szövegét tel¬
jesebben és lelkiismeretesebben őrizte meg.
Német írók, mint Rademacher és Kaindl
legújabban is azt vitatták ugyan, hogy
Kézai önállóan használta az altaichi anna¬
leseket, s a Nagy Lajos korabeli szerkesz¬
tés az ő művét bővítette ki, miközben még
egyszer kiaknázta az altaichi évkönyveket.
E nézet képviselői azonban elfelejtik fel¬
vetni azt a kérdést: miből magyarázható,
hogy a Kézai mellett az annaleseket ön¬
állóan használó bővebb szöveg épen csak
ugyanazokon a helyeken használja őket,
a hol Kézai is használta ; továbbá : honnan
vette a bővebb szöveg írója — az esetben